Interjú Dr. Juhász György szülész-nőgyógyász szakorvos, alapítóval

Azonban egy cseppet sem mindegy hogyan, milyen minőségben éljük meg az életünket – kezdte a beszélgetést Dr. Juhász György orvos, az alapítvány alapítója, és a 21. századi megújulásban támogató új alapítója is egyben. Mi kell ahhoz, hogy egészségtudatosan, a civilizációs ártalmakat figyelembe véve folytassunk küzdelmet a daganatos megbetegedés ellen, mi lehet a feladata egy társadalmi szervezetnek ebben. Erről beszélgettünk egy jót... 

 - Hogyan fogalmaznád meg a XXI. századi rákkérdést alapítóként, illetve társadalmi szemmel?

Alapítói és társadalmi szemmel nézve is, alapvető problémám az értékrend: az értékekhez fűződő viszonyulás, melyet az érdekviszonyok határoznak meg. Ha egy társadalmat úgy szervezünk, hogy abban csak a gazemberek érvényesülnek, akkor nagyon sok gazember lesz. Nagyon sok csaló. Ha viszonyt úgy szervezzük, hogy a becsületes emberek tudjanak érvényesülni, akkor a többség becsületes lesz. Az emberek általában a társadalomszervezési módszereket és viszonyulásokat szokták követni. Ugyanez vonatkozik az életmódra is. A két világháború közötti, vagy még korábban, a nagy háborúk előtti időszak társadalmának berendezkedésére jellemző volt, hogy az emberek a munkájukhoz szükséges táplálékot, energiát vették fel, nem fogyasztottak többet annál, ami a szervezetük számára szükséges volt. A fogyasztás nem volt presztízs. Hiány volt ugyan, de egészséges módon táplálkoztak az emberek. Magyarországon például zömében kásaszerű ételeket ettek, nagyon sok zöldséget, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret fogyasztottak, melyek előállítása részben házilagosan, részben kisipari üzemekben történt. Tehát az ételek ízletesek, egészségesek voltak. A környezet nem volt szennyezve – ezáltal az élelmiszerek sem -, nagyjából tiszta levegőt szívtak és tiszta ivóvizet fogyasztottak. A társadalmat akkor is sújtották a fertőző megbetegedések, de az ún. civilizációs betegségek, mint a szív- és érrendszeri betegségek, és a rák, nem nagyon voltak jelentősek.

 - Sokan azt mondják, hogy azért, mert rövidebb volt az életkor…

Ez így nem igaz. Akkor is megéltek magasabb életkort emberek. Viszont nem volt olyan gyakori, hogy szívinfarktusban, agyvérzésben, vagy akár rákban haltak volna meg. Ez a társadalomkép azonban átformálódott a XX. században, a háború után. A természettől egyre inkább elszakadt életvitelt folytattak az emberek, melynek következménye a fogyasztói társadalom megjelenése, amiben a bőség és a hiány egyszerre lépett fel. Bőség van mindenből, amire nincs szükségünk, és hiányzik minden, amire valóban szükség lenne.

Nézzük meg csak a józsefattilai alapelvet! „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséghez mérd magad!” Láthatjuk, hogy nincs meg az „ehess”, hiszen van ugyan bőségesen ún. élelmiszer, de ennek az élelmiszernek a mivoltát erősen meg lehet kérdőjelezni a különböző adalékanyagok, vegyszerek, termelési módok, génmódosítások miatt. Az „ihass” szintén nincs meg, mert tiszta ivóvízhez rettenetesen nehéz jutni, de még nem is a hormon a legnagyobb probléma. Az „ölelhess” szintén problémás, a szétzilálódott családok, a patológiás emberi kapcsolatok és viszonyulások miatt. Az „alhass” a stresszes életből, a túlfeszítettségből következő neurózis miatt nem lehetséges, a ’mindenséghez mérd magad’ pedig az önbecsülésnek a problémái miatt kérdéses. Az emberek egymást gyűrik maguk alá, vagy túlkompenzálnak. Túlkompenzálják a kisebbségi érzésüket, a másikat maguk alá nyomják, egészségtelen társadalmi viszonyrendszert kialakítva ezzel.

Ennek két nagy úttörőjét emelném ki, a kommunizmust és a kapitalizmus. Mindkettő sikeresen kitermelte ezeket a viszonyulásokat, s ma itt állunk a XXI. században, ahol beteg a társadalom, az emberi kultúra, és nemcsak nálunk, hanem az egész világon.

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a környezetszennyezés és egyéb eróziós problémák miatt a bioszféra már a felborulás szélén áll, ugyanakkor ebben az álértékekre szerveződő társadalomban az ember rendszeridegen. Nem az volna a cél, hogy az embernek olyan álértékek felhalmozásával legyen jobb az élete, amik nélkül egyébként teljes értékű emberi életet lehetne élni, lásd luxuscikkek, luxusautók, státuszszimbólumok, egyebek. Sajnos azért vannak ezek a civilizációs betegségek, többek között a rák is, mert az emberek többsége nem az emberi élet és létezés valódi szükségleteire szerveződött értékrendet követi, hanem álértékekre szerveződött, álviszonyulásokon alapuló értékrendet.

Van egy roncs civilizáció, és ez a civilizáció okozza a stressz révén, a vegyi anyagai révén, az egészségtelen viszonyulások révén is a rákot.

 - Beszéljünk a megelőzésről: mit jelent a primer és a szekunder prevenció?

A primer prevenció az, hogy ki sem alakul a daganatos megbetegedés, tehát mindazokat az ismereteket és élethelyzeti előnyökre való figyelemfelhívást jelenti, ami segít, hogy nagy valószínűséggel el lehessen kerülni a daganatos megbetegedést. Ebben kellene a családorvosnak felvilágosítással segítenie az egyént.

A szekunder prevenció pedig az, amikor már valamiféle elváltozás van, s ezt a rákmegelőző állapotot szükséges időben szanálni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a kóros, de még nem daganatos állapotokból a daganat. Ilyen tipikusan a nőgyógyászati rákszűrés, illetve az emlő mammográfiás és ultrahangos szűrése, de ilyen például a vastagbélszűrés is az okkult vérzési tesztekkel, meg egyebekkel a vastagbéldaganatok korai kiszűrésére.

De említhetjük a szájüregi rászűrést is, amikor a szájüregben lévő leukoplákiákat (amik még nem daganatok) észlelik, s melyek eltávolításával megelőzhető a daganat kialakulása. 

A szekunder prevenció már orvosi munka lenne. Egy fogászati kezelés nem abból szokott állni, hogy paradontológiailag, szájhigiéné szempontjából, meg egyébként körülnéz az szakorvos, hanem bekerül egy üzembe: lyukas, betömjük, rohad, kihúzzuk, protézis és megyünk az implantáció felé, mert abban van a nagypénz – mondhatjuk ezt is.

 - Megkérdezte valaki a weboldalunkon: egy több generáción át öröklődő daganat hogyan lehet megelőzhető azon kívül, hogy nincs utód?

Minden háziorvosnál, de bármelyik kórházban is, amikor felveszik az anamnézist, akkor meg szokták kérdezni, hogy volt-e daganatos betegség a családban? Olyankor el kell mondani, hogy igen, a nagyapám is, meg az apám is, meg a nagybátyám is daganatos volt, nos akkor, tessék már odafigyelni, mert akkor maga is veszélyben van. Meg kell figyelni, hogy mi volt a hiba az életvitelben, illetve azt a daganatfajtát, ami a halált hozta, mi okozhatta. Arra már vannak statisztikák, és hogyan eliminálható a géneken kívül a daganatkeltő tényező. Mert a gének csak a rák lehetőségét, az arra való hajlamot adják meg.

 - Tehát ezt az életmóddal idézzük elő.

Azért nem szeretem ezt így mondani, hogy „az életmóddal idézzük elő”, mert akkor a beteget hibáztatjuk. „Ezt dobta a gép.” Szóval én inkább azt mondanám, hogy ilyen helyzetbe csöppentem, mert örököltem nemcsak a géneket, örököltem az élethelyzetet, a viszonyulásokat is örököltem az őseimtől és ebből a taposómalomból kéne valamerre kilépni, kellene olyan lényeges változás, hogy nagyobb valószínűséggel el tudjam kerülni a megbetegedést.

Például, hogyha minden nyaramat Görögországban töltöm a tűző napon, és melanómásak voltak az őseim, akkor változtassak a szokásaimon, és az Északi-sarkra menjek kutyaszánozni szabadidőmben, mert ott kevesebb a napfény. Nagyon jól tudjuk, hogy a melanómák kialakulásában a napfénynek óriási szerepe van. Ne járjak szoláriumozni, járjak el dermatoszkópos szűrésre, hogy amikor elkezd mocorogni az a festékezett anyajegy, akkor időben ki tudják venni, pláne, ha már tudjuk, hogy a családban ilyen is volt, és végig gyászoltuk ezeket az eseményeket. Tehát járjunk nyitott szemmel, nyitott füllel, mellette próbáljunk meg olyan táplálkozást, meg táplálék-kiegészítést folytatni, ami például elvonja a szabadgyököket a szervezetünkből, és csökkenti a daganatos megbetegedési lehetőséget.

 - Azt kérdezte egy másik olvasónk – nekem nagyon tetszett – ha megelőzhető a daganat, mit szól ehhez a gyógyszeripar?

Jogos kérdés… Sajnos ez nemcsak Magyarországra érvényes, hanem a világra is, hogy „sokkal többen élnek meg a rákból, mint amennyien megbetegszenek benne”.

Ezért nagyon fontos, hogy az orvostudomány már-már pozitív irányba módosulgató kemoterápiás protokollokból inkább a biológiai terápiák felé menjen el. A gyógyszeriparnak - sajnos, azt kell mondanom -, mint a fegyvergyártóknak a háborúhoz, nekik a megbetegedésekhez fűződik konkrét érdekük, és ezt lehet tagadni, de ez akkor is így van.

 - Jó lenne, ha nem parttalanul bolyonganának az emberek az egészségügy útvesztőjében. Egy rákellenes információs hálózaton belüli onko-mediátori team megszervezésével tudjuk-e segíteni, hogy mindent időben tudjon meg, akár hagyományos, akár az alternatív gyógyulásról van szó. Az alapítvány komoly szerepet vállalhat ebben

Ez egy jó fölvetés. Amikor betegutak szervezéséről, meg egyebekről beszélünk, tulajdonképpen arról van szó, hogy ezeken a betegutakon szegény beteg magányosan kóborol. Első megközelítésben a családorvos az, akinek egyébként a család egészségügyi tanácsadójának és protektorának is kellene lennie. Feladata lenne, de sajnos nem tapasztalható, hogy a betegüket követik, a kórházban meglátogatják, az operáló orvossal konzultálnak, család felé közvetítenek, hogy ők is értsenek mindent. Aztán tisztázni kell, hova lehet befeküdni, hol van az az orvos, aki meg tudja operálni, hogy lehet hozzá eljutni, a beteg helyett a kapcsolatot fölvenni, mert az is egy furcsa dolog, hogy felveszem a telefont, hogy „tessék már engem megmenteni!”. Aztán a kemoterápiás szakemberrel is le kell ülni, elmondani neki, hogy táplálkozik az illető, milyen az életvitele… De ez nincs, ezért valóban jó az elképzelés, hogy valamilyen módon pótolni lehet ezt egészség-mediátorral, vagy terápia-mediátorral, vagy betegség-mediátorral.

 - Ebben az alapítvány komoly szerepet vállalhat...

Pontosan így van.

 - Vannak felreppenő hírek, pánikkeltő álhírek, hogy a szűrések károsak. Valóban?

Nem. Az állampolgár szemszögéből tűnik kilátástalannak jelenleg ez az egész kérdés. Mert, ha elmegy szűrésre, csak nyűgöt vesz magára, és elkezdhet kóvályogni az egészségügy útvesztőjében. És mindenki úgy fog hozzá viszonyulni, mintha szívességet tenne azzal, hogy fogadja őt. Mert ha azt tapasztalná a beteg, hogy nem engedik a lelettel vissza az utcára, hogy valóban segíteni akarnak rajta azok, akik a szűrővizsgálatokat végzik, akkor talán szívesebben menne. Ha érezné, hogy onnantól kezdve gondoskodnak minél hamarabb mindenről, még a pszichéjéről is, akkor bizalommal menne a szűrésre. Itt az orvos és a betegek közötti bizalmi problémáról van szó. Nem bíznak. Egyébként nem azért mennek csak alternatív medicinára, mert az fog használni, hanem mert talán a természetgyógyászok együttműködőbbek, empatikusabbak, és legalább több jó szót kap.

Az elidegenedett egészségügy elriasztja magától azokat az embereket, akik egyébként benne bíznának, és hozzá fordulnának.

 - A szűréseket népszerűsítő évnek nyilvánították 2017-18-at, be is jelentették.. A kormányzat mit tehet ebben? Milyen kampányeszközöket használhat fel, hogy az emberek és az orvosok közt ez a bizalmi híd létrejöjjön?

A kormányzat nagyon nehéz helyzetben van, de most egy jó lépésre szánta el magát, az egészségügyi kommunikatív tér kialakításával. E nélkül ugyanis nem lehet nyomon követni, hogy miből mennyi van, és ebből a miből, mennyiből, hova kéne elmozdulni. Azt sem tudták, hogy egy orvos, aki aktívan dolgozik, hány telephelyen, milyen felszereltséggel milyen feladatokat végez, és milyen kompetenciája van az ottani munkájához. Mert lehet, hogy az egyik helyen arra van kompetenciája, hogy legfelső szinten oldja meg a feladatait, de a mellékállásában már ugyanaz kuruzslásnak minősül, mert ott nincsenek meg a feltételek hozzá.

Tehát itt a kormányzat először is látni akar. Ezért létrehozza és kötelezővé teszi az egészségügyi adatok kommunikatív terét, ahol minden kompetens személy, a beteg mindenképpen, de a kezelőorvosok is megfelelő kompetenciák alapján hozzájutathatnak a betegek adataihoz. Ebbe a felhőbe kerülhetnek bele a prevenciós adatok is: hol és mikor járt szűrésen, milyen eredményekkel. Jelenleg ugyanis szanaszéjjel vannak ezek az adatok, a beteg vissza is élhet, elmehet rákszűrésre öt különböző rendelőintézetbe egy nap, és mind az öt helyen pl. a nőgyógyászati citológiáját le fogják venni. Mert az adatok nem futnak össze egy helyen. Először is rendet kell csinálni. Úgy néz ki, hogy ez az egészségügyi kormányzat jelenleg törekszik erre a rendteremtésre az informatikai felhő létrehozásával. A következő cél, hogy az egészségügyi személyzetnek és az orvosoknak igenis érdekük legyen a prevenció, és örömmel vegyék, ne pedig nyűgnek, ha hozzájuk szűrővizsgálatra bemegy a beteg. És fogadják empatikusan. Ne tömegben kelljen várakozni, ne érezze fölöslegesnek az ott eltöltött perceket, órákat. Ne megalázottként kerüljön ki a rendszerből, mert durván bántak vele és nyelni kellett, mert nem olyan hangnemet használtak, amit egyébként megérdemel.

A szűrésen megjelenő páciens egy kedves, empatikus befogadó közeggel kell hogy találkozzon, ahol bizton számíthat a további gondoskodásra. Ha ezt elérjük, akkor lehet előrelépni.

Vajda Márta

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában