29
May

A közügy egyben családi ügy is

Anya és lánya a rák ellen az emberért, a holnapért

A daganatos megbetegedések közül jó néhánynak a kialakulásában jelentős szerepet játszanak a civilizációs ártalmak. A modern technikák, technológiák vívmányai sok esetben megkönnyítik, színesítik a hétköznapjainkat – és nagyon sokszor csak évekkel, évtizedekkel később derül ki, hogy a gyors és sokszor ellenőrizetlen fejlődésnek árnyoldalai is lehetnek, hogy sok esetben a kényelemért, a divatért, az általunk élt életmódért az egészségünkkel fizetünk.

 

Németh Márta szociológus

Édesanyám, mint orvos, én mint szociológus tekintünk minderre – de ugyanazt a problémát érzékeljük, és komplex, interdiszciplináris megoldásokra törekszünk mindketten. Egyetértünk abban, hogy amit meg tudunk tenni, azt meg kell tennünk, a mindenkori írástudók felelőssége nagyon nagy, mindig annak a feladata, hogy láttassa a problémákat és megoldásokat találjon azok kezelésére, aki maga látja, mi a gond.

 

A betegek vagy családtagjaik életminőségét tovább rontja az áldozathibáztatás, amely azzal vádolja őket, hogy maguk tehetnek állapotukról. Az alapítványnak szerepet kell vállalnia a megelőzésben, rizikófaktorokat és a megelőzést szolgáló lehetőségeket ismertetni kell, akciókat kell szervezni szűrésekre, tanácsot adni, hiteles, igazolt ismereteket terjeszteni – de tudnunk kell azt is, hogy korántsem az egyéni döntéseken múlik az életminőség, az egyéni, személyes odafigyelés mellett elengedhetetlen, és mértékében, hatásában jelentősebb is társadalmi szintű felelősségvállalás. Nem elég elvinni az embereket a szűrésekre, azt is biztosítani kell, hogy a konkrét, vizsgálatot végző orvos vagy egészségügyi szakdolgozó mellett legyen egy hozzáértő információs stáb, aki segít a kérdéseket feltenni, a válaszokat megérteni. Foglalkozni kell azokkal, akik megbetegedtek, a társadalmi szintű feladat az, hogy az egészségügyi ellátás és minden ehhez kapcsolódó szolgáltatás minél szélesebb rétegek számára elérhető legyen, hogy mindenki emberi méltóságát megőrizve gyógyulhasson. A betegekkel kapcsolatban az alapítvány feladatait elsősorban abban látom, hogy segítsük a konfliktusmentes, szelíd kommunikációt a beteg, a beteg családja és az egészségügyi, szociális ellátó hálózat képviselői közt,  képzéseken, konferenciákon, egyéni vagy csoportos tanácsadáson hívjuk fel minden oldal figyelmét arra, hogy hogyan tudják egymás érdekeit is szem előtt tartva kooperatív folyamattá tenni a gyógyulást – vagy emberhez méltóvá, minél fájdalommentesebbé a halált. Természetesen a már gyógyult betegekkel, illetve a betegek aktív, de ideiglenesen kevésbé terhelhető családtagjaival is foglalkozni kell – ide tartozik, hogy a munkaerőpiacra való re-integrációt össztársadalmi szinten is támogatni kell, szavakkal, tettekkel és anyagi, emberi erőforrással – az alapítvány pedig abban tud segíteni, hogy képzéseket tart gyógyuló és gyógyult betegek számára, és munkáltatók számára egyaránt, hogy ismerjék meg, milyen komoly értéket képviselnek a munkaerőpiacról a betegségük miatt ideiglenesen kiszorult, de visszatérni akaró emberek – kölcsönös munkáltatói és munkavállalói érdek, hogy egymásra találjanak.  Az alapítvány keresheti a kapcsolatot mindkét féllel, koordinálhatja, támogathatja, tanácsokkal, kiadványokkal, képzésekkel segítheti a munkáltatók és munkavállalók egymásra találását. Különösen fontos, hogy mindkét fél tisztában legyen azzal, hogy életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, és a munkahelyi feszültségek, a tartós stressz milyen negatív hatással van az egészségünkre – mind a daganatos megbetegedések, mind egyéb megbetegedések (szív – és érrendszeri, mozgásszervi, pszichés) esetében – közösen kell tennünk azért, hogy a munkahelyek amellett, hogy megélhetést biztosítanak, élhetőek is legyenek minden szereplő számára.

 

Fontosnak tartom, hogy a hagyományos egészségügyi szolgáltatások és a konzervatív orvoslásban megtalálható módszerek mellett az alapítvány – korábbi hagyományaihoz hűen – kutassa fel, vizsgálja meg és népszerűsítse mindazokat az alternatív kiegészítő módszereket is, amelyeket a hazai vagy a nemzetközi tapasztalatok eredményesnek tartanak – és határolódjon el a kuruzslástól, amely csak a betegek életét veszélyezteti.

 

Dr. Farkas Ilona unokájával

 

Ez mind nem puszta jószolgálat, nagyon racionális társadalmi és gazdasági kérdés is egyben – egyre hosszabb ideig élnek az emberek a civilizált országokban, a társdalomnak fel kell készülnie a betegekkel való együttélésre, rehabilitációra, szociális ellátásra, ehhez tudnia kell a betegségekről, tudnia kell, hogy mennyire fontos a reintegráció a munkaerőpiacra.

Németh Márta

szociológus, új alapító, kurátor

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



26
May

Az emberért, a holnapért - egy alapítvány élén szívvel, lélekkel és szakmaisággal

Interjú Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvossal

Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvos a járt utat a járatlanért cserélte fel 1985-ben a daganatos betegekért. Egyaránt küzdött szavakkal, adatokkal és tettekkel, lobbizott, ha kellett, előadást tartott, tervezett és szervezett.

Az alapítvány 30 év után is tervez-szervez-koordinál, mert a rákgyógyítás fejlődése és az emberek egyre felvilágosultabb nézetei ellenére 2017-ben is rengeteg a fehér folt a fejekben a betegség kialakulásával, megelőzhetőségével és gyógyíthatóságával kapcsolatban. Pedig mára az onkológiai kutatók és orvosok a rákbetegségről levették a „gyógyíthatatlan” stigmát és átkerült a krónikus betegség kategóriájába.

-Mik voltak a kezdeti lépések?

Az Országos Onkológiai Intézet akkori főigazgatója, Eckhardt Sándor professzor a születő alapítvány mellé állt. Az alapgondolat nagyon szép volt, viszont a nyolcvanas évek közepén, amikor még egyáltalán nem létezett Magyarországon civil szervezet, nem volt kultúrája az öngondoskodásnak, szinte kivitelezhetetlen volt támogatók nélkül - és ezt politikai értelemben is értem. Csehák Judit akkori miniszterelnök-helyettes pártolta és segítette az ország első civil szervezetének létrehozását, amelyet végül 1985-ben összesen hét magánszemély alapított.

Nemzetközi anyagok és tapasztalatok összegyűjtéséből és betegekkel való beszélgetésekből született meg, hogy menyi mindent kell és lehet tenni ahhoz, hogy valaki meggyógyulhasson.

A kuratórium első döntései közé tartozott, hogy az anyagi lehetőségeinket rákellenes civil szervezetek létrehozását támogattuk, így a gyógyulók és a már gyógyultak nagyon sokat segítettek egymásnak. Nem maradtak egyedül a bajban, és mi szakképzésekkel, programokkal tudtuk támogatni őket.

1990-ben németországi együttműködéssel létrehoztuk az emlőoperáltak részére az Anita-boltot, ahol jó minőségű mellprotézist, fehérneműt vásárolhattak, mert akkor Magyarországon még nem álltak rendelkezésre ilyen speciális eszközök. Ez a bolt nemcsak üzlet volt, hanem segítséget, tanácsot, együttgondolkodást, fogalmazhatunk úgy, hogy életápolást jelentett az érintetteknek.

-Mik voltak a jelentősebb fejlesztések?

Sok munkával 1997-ben létrehoztuk a Támaszadó Szolgálatot, ahol lehetőség nyílt a folyamatos programok, képzések megtartására, pszichológiai és mozgásprogramok, főzőkonyha, csoportfoglalkozások megvalósítására. Sikerült olyan önkéntes csapatot szervezni, akik szívvel lélekkel dolgoztak az eredményekért és a betegek sikeres rehabilitációjáért. A barátságos, jó hangulatú környezet és légkör sok hozzátartozót és érdeklődőt vonzott. Mivel fontos feladatunknak tekintjük a közérthető, de magas szakmai színvonalú, hiánypótló szakmai értekezések megjelentetését, ezért számos közérdeklődésre számot tartó könyvet adtunk ki a megelőzés, a kiegészítő terápiák, a rehabilitáció és az egészséges táplálkozás témakörében. 2010-ig anyagi támogatást nyújtottunk az országszerte létrehozni kívánt, önsegítő rákellenes civil klubok megalakulásához, ezért néhány év alatt közel százra emelkedett a számuk.

-Ismert közéleti személyiségek is voltak az alapítvány támogatói között...

2002-ben Nancy Goodman Brinker, az USA nagykövete a saját gyógyulása után, a rák elleni küzdelem jószolgálati nagykövetévé vált. Megkereste a magyarországi rákellenes szervezeteket, köztük minket is, a mellrák elleni összefogás, és a hídséta ötletével. A nők aktivitására, empátiájára támaszkodva az egész országban sikerült elterjeszteni a mozgalmat. Az évek alatt sok ismert és elismert művész, közéleti szereplő is csatlakozott az alapítványhoz a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekes előadóművész, Szvorák Katalin, aki nagyon sokat tett az elismertetésünkért.

-Mi lehet a feladata az alapítványnak a 21. században?

Cél továbbra is a rákhalálozás csökkentéséért vívott küzdelmet az egészségügy keretei közül kivinni az emberek közé, megtanítani a megelőzés lehetőségeit, aktivizálni a beteget a saját gyógyulásáért, az életminősége javításáért, a rehabilitációjáért folytatott küzdelmében. Mindenki számára közérthetővé kell tenni a megelőzésnek és a betegség gyógyulásának módjait, ehhez a honlapon és a facebookon gazdag tartalom áll rendelkezésre.

Az érintetteken kívül az őket kezelő orvosoknak, dietetikusoknak, a gyógyszerészeknek és a védőnőknek is szüksége van folyamatos információáramlásra, a tudásuk frissítésére, arra, hogy az onkológiában elért új eredmények hozzájuk is eljussanak, ezért akkreditált képzéseket, szakmai konferenciákat és szimpóziumokat is rendez az alapítvány a szakma számára.

Összehangolt akciók kellenek véleményem szerint, hogy felhívjuk az egészségpolitikáért felelős parlamenti és államigazgatási szervek, a szakemberek, társadalmi szervezetek, valamint a társadalom figyelmét arra, hogy a hazánkban minden 14. percben egy állampolgár elvesztését okozó rákbetegség és a betegségben élők körülményeinek mentális és fizikális javítása igényli a politikai és társadalmi felelősségvállalást, amellyel megfordíthatók lennének a jelenlegi mutatók. Örülök, hogy lányom Németh Márta tovább viszi a stafétát és „családban” marad a rákellenes küzdelem.

 

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



26
May

„Az élet egy halálos betegség” - A fogyasztás ne legyen presztízs

Interjú Dr. Juhász György szülész-nőgyógyász szakorvos, alapítóval

Azonban egy cseppet sem mindegy hogyan, milyen minőségben éljük meg az életünket – kezdte a beszélgetést Dr. Juhász György orvos, az alapítvány alapítója, és a 21. századi megújulásban támogató új alapítója is egyben. Mi kell ahhoz, hogy egészségtudatosan, a civilizációs ártalmakat figyelembe véve folytassunk küzdelmet a daganatos megbetegedés ellen, mi lehet a feladata egy társadalmi szervezetnek ebben. Erről beszélgettünk egy jót... 

 - Hogyan fogalmaznád meg a XXI. századi rákkérdést alapítóként, illetve társadalmi szemmel?

 

Alapítói és társadalmi szemmel nézve is, alapvető problémám az értékrend: az értékekhez fűződő viszonyulás, melyet az érdekviszonyok határoznak meg. Ha egy társadalmat úgy szervezünk, hogy abban csak a gazemberek érvényesülnek, akkor nagyon sok gazember lesz. Nagyon sok csaló. Ha viszonyt úgy szervezzük, hogy a becsületes emberek tudjanak érvényesülni, akkor a többség becsületes lesz. Az emberek általában a társadalomszervezési módszereket és viszonyulásokat szokták követni. Ugyanez vonatkozik az életmódra is. A két világháború közötti, vagy még korábban, a nagy háborúk előtti időszak társadalmának berendezkedésére jellemző volt, hogy az emberek a munkájukhoz szükséges táplálékot, energiát vették fel, nem fogyasztottak többet annál, ami a szervezetük számára szükséges volt. A fogyasztás nem volt presztízs. Hiány volt ugyan, de egészséges módon táplálkoztak az emberek. Magyarországon például zömében kásaszerű ételeket ettek, nagyon sok zöldséget, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret fogyasztottak, melyek előállítása részben házilagosan, részben kisipari üzemekben történt. Tehát az ételek ízletesek, egészségesek voltak. A környezet nem volt szennyezve – ezáltal az élelmiszerek sem -, nagyjából tiszta levegőt szívtak és tiszta ivóvizet fogyasztottak. A társadalmat akkor is sújtották a fertőző megbetegedések, de az ún. civilizációs betegségek, mint a szív- és érrendszeri betegségek, és a rák, nem nagyon voltak jelentősek.

 - Sokan azt mondják, hogy azért, mert rövidebb volt az életkor…

 

Ez így nem igaz. Akkor is megéltek magasabb életkort emberek. Viszont nem volt olyan gyakori, hogy szívinfarktusban, agyvérzésben, vagy akár rákban haltak volna meg. Ez a társadalomkép azonban átformálódott a XX. században, a háború után. A természettől egyre inkább elszakadt életvitelt folytattak az emberek, melynek következménye a fogyasztói társadalom megjelenése, amiben a bőség és a hiány egyszerre lépett fel. Bőség van mindenből, amire nincs szükségünk, és hiányzik minden, amire valóban szükség lenne.

Nézzük meg csak a józsefattilai alapelvet! „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséghez mérd magad!” Láthatjuk, hogy nincs meg az „ehess”, hiszen van ugyan bőségesen ún. élelmiszer, de ennek az élelmiszernek a mivoltát erősen meg lehet kérdőjelezni a különböző adalékanyagok, vegyszerek, termelési módok, génmódosítások miatt. Az „ihass” szintén nincs meg, mert tiszta ivóvízhez rettenetesen nehéz jutni, de még nem is a hormon a legnagyobb probléma. Az „ölelhess” szintén problémás, a szétzilálódott családok, a patológiás emberi kapcsolatok és viszonyulások miatt. Az „alhass” a stresszes életből, a túlfeszítettségből következő neurózis miatt nem lehetséges, a ’mindenséghez mérd magad’ pedig az önbecsülésnek a problémái miatt kérdéses. Az emberek egymást gyűrik maguk alá, vagy túlkompenzálnak. Túlkompenzálják a kisebbségi érzésüket, a másikat maguk alá nyomják, egészségtelen társadalmi viszonyrendszert kialakítva ezzel.

Ennek két nagy úttörőjét emelném ki, a kommunizmust és a kapitalizmus. Mindkettő sikeresen kitermelte ezeket a viszonyulásokat, s ma itt állunk a XXI. században, ahol beteg a társadalom, az emberi kultúra, és nemcsak nálunk, hanem az egész világon.

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a környezetszennyezés és egyéb eróziós problémák miatt a bioszféra már a felborulás szélén áll, ugyanakkor ebben az álértékekre szerveződő társadalomban az ember rendszeridegen. Nem az volna a cél, hogy az embernek olyan álértékek felhalmozásával legyen jobb az élete, amik nélkül egyébként teljes értékű emberi életet lehetne élni, lásd luxuscikkek, luxusautók, státuszszimbólumok, egyebek. Sajnos azért vannak ezek a civilizációs betegségek, többek között a rák is, mert az emberek többsége nem az emberi élet és létezés valódi szükségleteire szerveződött értékrendet követi, hanem álértékekre szerveződött, álviszonyulásokon alapuló értékrendet.

Van egy roncs civilizáció, és ez a civilizáció okozza a stressz révén, a vegyi anyagai révén, az egészségtelen viszonyulások révén is a rákot.

 - Beszéljünk a megelőzésről: mit jelent a primer és a szekunder prevenció?

 

A primer prevenció az, hogy ki sem alakul a daganatos megbetegedés, tehát mindazokat az ismereteket és élethelyzeti előnyökre való figyelemfelhívást jelenti, ami segít, hogy nagy valószínűséggel el lehessen kerülni a daganatos megbetegedést. Ebben kellene a családorvosnak felvilágosítással segítenie az egyént.

A szekunder prevenció pedig az, amikor már valamiféle elváltozás van, s ezt a rákmegelőző állapotot szükséges időben szanálni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a kóros, de még nem daganatos állapotokból a daganat. Ilyen tipikusan a nőgyógyászati rákszűrés, illetve az emlő mammográfiás és ultrahangos szűrése, de ilyen például a vastagbélszűrés is az okkult vérzési tesztekkel, meg egyebekkel a vastagbéldaganatok korai kiszűrésére.

De említhetjük a szájüregi rászűrést is, amikor a szájüregben lévő leukoplákiákat (amik még nem daganatok) észlelik, s melyek eltávolításával megelőzhető a daganat kialakulása. 

A szekunder prevenció már orvosi munka lenne. Egy fogászati kezelés nem abból szokott állni, hogy paradontológiailag, szájhigiéné szempontjából, meg egyébként körülnéz az szakorvos, hanem bekerül egy üzembe: lyukas, betömjük, rohad, kihúzzuk, protézis és megyünk az implantáció felé, mert abban van a nagypénz – mondhatjuk ezt is.

 - Megkérdezte valaki a weboldalunkon: egy több generáción át öröklődő daganat hogyan lehet megelőzhető azon kívül, hogy nincs utód?

 

Minden háziorvosnál, de bármelyik kórházban is, amikor felveszik az anamnézist, akkor meg szokták kérdezni, hogy volt-e daganatos betegség a családban? Olyankor el kell mondani, hogy igen, a nagyapám is, meg az apám is, meg a nagybátyám is daganatos volt, nos akkor, tessék már odafigyelni, mert akkor maga is veszélyben van. Meg kell figyelni, hogy mi volt a hiba az életvitelben, illetve azt a daganatfajtát, ami a halált hozta, mi okozhatta. Arra már vannak statisztikák, és hogyan eliminálható a géneken kívül a daganatkeltő tényező. Mert a gének csak a rák lehetőségét, az arra való hajlamot adják meg.

 - Tehát ezt az életmóddal idézzük elő.

 

Azért nem szeretem ezt így mondani, hogy „az életmóddal idézzük elő”, mert akkor a beteget hibáztatjuk. „Ezt dobta a gép.” Szóval én inkább azt mondanám, hogy ilyen helyzetbe csöppentem, mert örököltem nemcsak a géneket, örököltem az élethelyzetet, a viszonyulásokat is örököltem az őseimtől és ebből a taposómalomból kéne valamerre kilépni, kellene olyan lényeges változás, hogy nagyobb valószínűséggel el tudjam kerülni a megbetegedést.

Például, hogyha minden nyaramat Görögországban töltöm a tűző napon, és melanómásak voltak az őseim, akkor változtassak a szokásaimon, és az Északi-sarkra menjek kutyaszánozni szabadidőmben, mert ott kevesebb a napfény. Nagyon jól tudjuk, hogy a melanómák kialakulásában a napfénynek óriási szerepe van. Ne járjak szoláriumozni, járjak el dermatoszkópos szűrésre, hogy amikor elkezd mocorogni az a festékezett anyajegy, akkor időben ki tudják venni, pláne, ha már tudjuk, hogy a családban ilyen is volt, és végig gyászoltuk ezeket az eseményeket. Tehát járjunk nyitott szemmel, nyitott füllel, mellette próbáljunk meg olyan táplálkozást, meg táplálék-kiegészítést folytatni, ami például elvonja a szabadgyököket a szervezetünkből, és csökkenti a daganatos megbetegedési lehetőséget.

 - Azt kérdezte egy másik olvasónk – nekem nagyon tetszett – ha megelőzhető a daganat, mit szól ehhez a gyógyszeripar?

 

Jogos kérdés… Sajnos ez nemcsak Magyarországra érvényes, hanem a világra is, hogy „sokkal többen élnek meg a rákból, mint amennyien megbetegszenek benne”.

Ezért nagyon fontos, hogy az orvostudomány már-már pozitív irányba módosulgató kemoterápiás protokollokból inkább a biológiai terápiák felé menjen el. A gyógyszeriparnak - sajnos, azt kell mondanom -, mint a fegyvergyártóknak a háborúhoz, nekik a megbetegedésekhez fűződik konkrét érdekük, és ezt lehet tagadni, de ez akkor is így van.

 - Jó lenne, ha nem parttalanul bolyonganának az emberek az egészségügy útvesztőjében. Egy rákellenes információs hálózaton belüli onko-mediátori team megszervezésével tudjuk-e segíteni, hogy mindent időben tudjon meg, akár hagyományos, akár az alternatív gyógyulásról van szó. Az alapítvány komoly szerepet vállalhat ebben

 

Ez egy jó fölvetés. Amikor betegutak szervezéséről, meg egyebekről beszélünk, tulajdonképpen arról van szó, hogy ezeken a betegutakon szegény beteg magányosan kóborol. Első megközelítésben a családorvos az, akinek egyébként a család egészségügyi tanácsadójának és protektorának is kellene lennie. Feladata lenne, de sajnos nem tapasztalható, hogy a betegüket követik, a kórházban meglátogatják, az operáló orvossal konzultálnak, család felé közvetítenek, hogy ők is értsenek mindent. Aztán tisztázni kell, hova lehet befeküdni, hol van az az orvos, aki meg tudja operálni, hogy lehet hozzá eljutni, a beteg helyett a kapcsolatot fölvenni, mert az is egy furcsa dolog, hogy felveszem a telefont, hogy „tessék már engem megmenteni!”. Aztán a kemoterápiás szakemberrel is le kell ülni, elmondani neki, hogy táplálkozik az illető, milyen az életvitele… De ez nincs, ezért valóban jó az elképzelés, hogy valamilyen módon pótolni lehet ezt egészség-mediátorral, vagy terápia-mediátorral, vagy betegség-mediátorral.

 - Ebben az alapítvány komoly szerepet vállalhat...

 

Pontosan így van.

 - Vannak felreppenő hírek, pánikkeltő álhírek, hogy a szűrések károsak. Valóban?

 

Nem. Az állampolgár szemszögéből tűnik kilátástalannak jelenleg ez az egész kérdés. Mert, ha elmegy szűrésre, csak nyűgöt vesz magára, és elkezdhet kóvályogni az egészségügy útvesztőjében. És mindenki úgy fog hozzá viszonyulni, mintha szívességet tenne azzal, hogy fogadja őt. Mert ha azt tapasztalná a beteg, hogy nem engedik a lelettel vissza az utcára, hogy valóban segíteni akarnak rajta azok, akik a szűrővizsgálatokat végzik, akkor talán szívesebben menne. Ha érezné, hogy onnantól kezdve gondoskodnak minél hamarabb mindenről, még a pszichéjéről is, akkor bizalommal menne a szűrésre. Itt az orvos és a betegek közötti bizalmi problémáról van szó. Nem bíznak. Egyébként nem azért mennek csak alternatív medicinára, mert az fog használni, hanem mert talán a természetgyógyászok együttműködőbbek, empatikusabbak, és legalább több jó szót kap.

Az elidegenedett egészségügy elriasztja magától azokat az embereket, akik egyébként benne bíznának, és hozzá fordulnának.

 - A szűréseket népszerűsítő évnek nyilvánították 2017-18-at, be is jelentették.. A kormányzat mit tehet ebben? Milyen kampányeszközöket használhat fel, hogy az emberek és az orvosok közt ez a bizalmi híd létrejöjjön?

 

A kormányzat nagyon nehéz helyzetben van, de most egy jó lépésre szánta el magát, az egészségügyi kommunikatív tér kialakításával. E nélkül ugyanis nem lehet nyomon követni, hogy miből mennyi van, és ebből a miből, mennyiből, hova kéne elmozdulni. Azt sem tudták, hogy egy orvos, aki aktívan dolgozik, hány telephelyen, milyen felszereltséggel milyen feladatokat végez, és milyen kompetenciája van az ottani munkájához. Mert lehet, hogy az egyik helyen arra van kompetenciája, hogy legfelső szinten oldja meg a feladatait, de a mellékállásában már ugyanaz kuruzslásnak minősül, mert ott nincsenek meg a feltételek hozzá.

Tehát itt a kormányzat először is látni akar. Ezért létrehozza és kötelezővé teszi az egészségügyi adatok kommunikatív terét, ahol minden kompetens személy, a beteg mindenképpen, de a kezelőorvosok is megfelelő kompetenciák alapján hozzájutathatnak a betegek adataihoz. Ebbe a felhőbe kerülhetnek bele a prevenciós adatok is: hol és mikor járt szűrésen, milyen eredményekkel. Jelenleg ugyanis szanaszéjjel vannak ezek az adatok, a beteg vissza is élhet, elmehet rákszűrésre öt különböző rendelőintézetbe egy nap, és mind az öt helyen pl. a nőgyógyászati citológiáját le fogják venni. Mert az adatok nem futnak össze egy helyen. Először is rendet kell csinálni. Úgy néz ki, hogy ez az egészségügyi kormányzat jelenleg törekszik erre a rendteremtésre az informatikai felhő létrehozásával. A következő cél, hogy az egészségügyi személyzetnek és az orvosoknak igenis érdekük legyen a prevenció, és örömmel vegyék, ne pedig nyűgnek, ha hozzájuk szűrővizsgálatra bemegy a beteg. És fogadják empatikusan. Ne tömegben kelljen várakozni, ne érezze fölöslegesnek az ott eltöltött perceket, órákat. Ne megalázottként kerüljön ki a rendszerből, mert durván bántak vele és nyelni kellett, mert nem olyan hangnemet használtak, amit egyébként megérdemel.

A szűrésen megjelenő páciens egy kedves, empatikus befogadó közeggel kell hogy találkozzon, ahol bizton számíthat a további gondoskodásra. Ha ezt elérjük, akkor lehet előrelépni.

 

Vajda Márta

 

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



25
May

A rák holisztikus megközelítése - hagyományos kontra komplementer gyógymódok

Interjú Prof. Dr. habil Hegyi Gabriellával, alapítványunk új kuratóriumának tagjával

Prof. Dr. habil Hegyi Gabriella MD. PhD.

Az ember az őt érintő jelenségek megértésére törekszik, ugyanis ha valami jelentés nélkül marad, az kontrollvesztéshez vezet. Sok esetben a komplementer és alternatív medicina olyan kulturális rendszer, amely egy, a beteg már meglévő világképével összhangban lévő gyógymódot kínál, vagy új értelmezési keretet ajánl betegségének, világának átalakításához. Ezért érdemes a komplementer medicina jelenségével foglalkozni vele ahelyett, hogy nem veszünk tudomást róla, vagy csekély ismerettel negatív véleményt formálunk vele kapcsolatban.

Mindezekről beszélgettünk Prof. Dr. habil Hegyi Gabriellával, aki a Pécsi Tudományegyetem Integratív Medicina Tanszékének vezetője, alapítványunk új kuratóriumának tagja. 

- Hogyan fogalmazható meg a 21. századi rákkérdés? 

A rák nem csak egészségügyi, de egyben a XXI. század legnagyobb társadalmi kihívása is, hiszen a megbetegedések dinamikáját sajnálatos módon, minden igyekezet ellenére az elmúlt évtizedben sem sikerült lelassítani. A daganatos betegek száma Magyarországon folyamatosan, évi mintegy 80 ezer fővel növekszik, és ma mintegy 300 ezer daganatos beteget tartanak nyilván, de ennél több a megbecsülhető szám. A rák nem az időskorúak betegsége többé, hiszen Magyarországon a 35–64 év közötti korosztályban a daganatos betegség okozta halálozás nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas. az egyén megbetegedésének lehetőségét számtalan körülmény alakíthatja, amelyek közül néhányat nem lehet befolyásolni, így az életkort vagy az öröklődést, de több olyan tényező is ismert a betegség kialakulásában, amely tudatos életmódváltozással, felelős egészségtudatos szemlélettel befolyásolható.

Milyen szociokulturális attitűdök kapcsolhatók a komplementer és alternatív medicinához és ezek hogyan függenek össze a társadalmi jelenségekkel? Szerepet játszik a globalizáció, a bizalomvesztés és bizonyos kulturális tartalmakra épülő marketing. Jelenleg fontos kulcsszó a „természetes” és a „holisztikus”, amelyek magyarázhatják a „méregtelenítés” elterjedtségét, a betegségek „lelki okainak” előtérbe helyezését és a gyógyszerekhez, biomedicinához való kissé peirorativabb hozzáállást is.

A „természetes” népszerű marketinges kulcsszó, amellyel termékek széles skáláját (ételek, kozmetikumok stb.) értékesítik. A „természetes” kulturális ellentéte a „vegyszer” és a „méreganyag”, amelyekről a magyarok 75%-a gondolja úgy, hogy az ezektől való megtisztulás jelenti „az egészség kulcsát”.

 - Mivel magyarázható a „méregtelenítés” piaci sikere?

 Eme attitűd a modern világhoz kapcsolt egészségügyi aggodalmak (Modern Health Worries) közé sorolható, ugyanúgy, mint az élelmiszeradalékok és az „elektroszmog”. Sokak szerint a fogyasztói társadalom termékei és a technológiai eszközök révén az emberi szervezetben „méreganyagok” halmozódnak fel, amelyek betegséghez vezetnek. A „méregtelenítés” egy már meglévő félelmet szólít meg („a világ, amelyben élek, nem tiszta”), valamint egy széles körben elterjedt és sokrétűen értelmezett, megtisztulás iránti vágyat elégít ki.

Vannak azonban olyan kockázati tényezők, mint sokat számítanak a betegségek kialakulásában. Ilyen például az életmód, a lelki, szellemi és fizikai egyensúly állapota, amelyért tudatosan sokat lehet tenni. Betegeknek nem csak a betegséggel kapcsolatos tájékoztató előadásokkal, de a mindennapi életük könnyebbé tételével, és a lelki közösség támogató erejével is. „A rák olyan betegség, amely az ember lelkét is megbetegíti.” – hangsúlyozza több olyan beteg is, aki gyógyulási folyamatában fontos szerepe volt annak, hogy az orvosi protokollok betartása mellett rátaláltak olyan támogató segítségre is, amely hosszú távon a lelki gyógyulás folyamatát támogatta. A ránk szakadó, sokszor dömpingként megélt információzuhatagban nehéz eligazodni, még a szakembereknek is sokszor. Ezért fontos a hiteles forrás és a hiteles személyek segítsége, hiszen a legdrágább kincsünk az egészségünk, amelynek védelme és biztonsága elsősorban saját érdekünk, de ugyanakkor nemzeti érdekünk is. Számos internetes weblapot és hírt találunk a sajtómédiában is, amelyek ismeretlen forrásból sokat mondónak tűnő, gyors eredményekkel kecsegtető különböző „csodamódszereket“ hirdetve éppen ezt a leginkább sérülékeny és kétségbeesésében mindenbe belekapaszkodó csoportot érintik, kihasználva hiszékenységüket. Ezen fórumok helyett fontosnak találjuk küldetésként is a hiteles és segítő tanácsadást, életviteli tanácsokat, személyre szabottan egyedi problémák megbeszélését és ezek segítségét, ennek kereteit kialakítva olyan bizalmat és személyes kapcsolati rendszert kiépíteni a hozzánk fordulókkal, ahol választ kaphatnak a hozzánk fordulók személyes kérdéseikre, szorongásaikra, aggodalmaikra és ezzel is testi-lelki harmóniájuk elérését segítjük elő, amely sokat jelent a betegség leküzdésében illetve annak folyamatának megkönnyítésében.

 - A hagyományos orvoslást és a komplementer medicína összehangolását, „ötvözését“ milyen formában kivitelezhető itthon?

Az akadémikus orvoslás gyakorlata, (vagy Schulmedicina) csak az utóbbi 150 évben alakult ki olyan módon, hogy elsősorban a gyógyszertani kutatások kialakulásával egyidejűleg, a farmakológiai kezelés felé fordult többnyire, ezt is nevezzük az Evidenciákon Alapuló Orvoslásnak. (EBM: Evidence Based Medicine), hiszen ez a biztosítéka a kontrollált, hatékony kezeléseknek is. Azonban, ne feledjük, hogy mindig is jelen voltak olyan tevékenységek, amelyek alapvetően nem mondtak ellen az akadémikus orvoslásnak, de tapasztalatokon alapulva hatékonynak mutatkoztak, sőt együtt alkalmazva a kéttípusú gyógymódot, elősegítették a betegek gyógyulását, illetve a betegség könnyebb elviselését. Ebből is következik az a felismerés, hogy nem létezik alternativ medicina, azaz olyan orvoslás, amely ellentmond a modern medicinának, hanem csak egyfajta: ez az integratív medicina, amely magában foglal olyan, a betegre ártalmatlan tevékenységeket, amelyek pl. kevesebb gyógyszert igényelnek. Ezt azonban csak mindkét rendszerben megfelelően képzett és gyakorlattal rendelkező orvos vagy egészségügyi képzettséggel rendelkező szakember döntheti el- és itt kezdődnek a kétségeink, amikor sokan, ellenőrizhetetlenül és szakmai háttér nélkül kínálják szolgáltatásaikat az interneten… későbbi csalódást okozva a betegeknek. Évekkel ezelőtt a Columbia Egyetemen jártam egy konferencián és örömmel láttam, hogy informatív prospektusokat terjesztettek a rákos betegeknek arról, hogy milyen u.n. természetes gyógymódokat ajánlanak, mikor és kiknek….olvasható, értelmesen megfogalmazott, érthetően tiszta forrás volt…

- Vannak-e olyan külföldön bevált modellek, amelyek adaptálása itthon “viszonylag könnyebben” átvihetők lennének?

Minden olyan ismert és már bizonyított megoldás szóba jöhet a daganatos betegek részére, amelynek van már ismert története. Ilyen modellek léteznek pl. Jarnaban, de Svájcban is több helyen, ahol a daganatos betegek olyan u.n. antropozófus intézeteket kereshetnek fel (a Jarnai Intézetet a Karolinska Egyetem patronálja!), ahol segít a betegben a saját képzeletében is legyőzni a daganatos betegség által keltett félelmeket, modellezi a gyógyulási folyamatokat, erősíti a felépülésbe vetett hitet és erősíti a személyes felelősségvállalást is. Pozitívan mobilizálja a személyes belső hajtóerőt, a gyógyulás irányában. Konkrét megoldási lehetőségeket és cselekvési terveket kínál, amelyek beépíthetők a hagyományos orvosi módszerekkel is, amennyiben a betegnek bizalma van az orvosához, közölni vele ez irányú terveit. Ehhez azonban az orvosoknak is itt lenne az ideje, elsajátítani több olyan módszert és lehetőséget, amelyeket ismerve, bátran tudnak állást foglalni ismertetésükben, sőt a gyakorlati megvalósításban is. Ezzel elmélyítik a beteg hozzáállását betegségéhez, elmélyíti testi-lelki-szellemi önismeretét és önelfogadást, önszeretetet gerjesztenek. 

- Mi kell ahhoz, hogy az emberek szemlélete a szűréseket illetően megváltozzon?

A szűrővizsgálatok célja, hogy idejekorán felismerésre kerüljenek olyan betegségek, amelyek kifejlődése később komolyabb problémákat okoz, vagy veszélyeztetheti az életet, annak minőségét. Sajnos Magyarországon, a vizsgálatokon való részvétel nem megfelelő illetve nem eléggé motiváltak a paciensek, pedig egyéni és nemzetgazdálkodási érdek  is fűződik ahhoz, hogy egy betegséget idejében, megfelelő gyógyítási lehetőséggel megismerjünk.

Az egészségi állapot felmérést, és a betegségek korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatokat általában nem finanszírozza a társadalombiztosítás, így azok csak térítési díj ellenében vehetők igénybe. Van azonban néhány olyan kiemelt szűrővizsgálat, amely felnőttek részére, biztosítási jogviszony alapján térítésmentesen vehető igénybe. 

Vajda Márta

 

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



27
Feb

Tudomány és hit

Bár már nem osztályos főorvos, mégis nehéz utolérni. Több praxist is visz egyszerre, besegít műtéteknél, szakcikkeket publikál, és nem utolsó sorban A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány kuratóriumának elnöke. Dr. Svastics Egonnal onkológiáról, pszichológiáról és hitről beszélgettünk.

- Sikeres, vagyis elfoglalt onkológus-sebész orvosként miért vállalt szerepet az alapítvány munkájában?

- Ígérem, hogy válaszolni fogok, de messziről kell indulnom. Az indulásnál dr. Farkas Ilona bábáskodott, az alapítvány szakmai vezetője Eckhardt Sándor professzor lett, néhány évvel később pedig Vitray Tamást választották a kuratórium elnökének. Amikor ők – különböző okok miatt – lemondtak, kértek fel engem erre a megtisztelő tisztségre. Az alapítvány mindenek előtt a szakmaiságát hangsúlyozta megalakulása óta, ezért eshetett rám, mint gyakorló onkológus-sebészre a választás. Az alapvető ok, amiért kapcsolatba kerültem az alapítvánnyal, az a szemlélet, amellyel már létrejöttekor egyetértettem.

- A szakmaiság hangsúlyozása?

- Én sebész alapképzettségű orvos vagyok, s mivel zömmel daganatokkal foglalkoztam, letettem az onkológus szakvizsgát is. Mindig az volt az alapgondolatom, hogy az orvos segítő, aki a beteget segíti abban, hogy megtalálja a helyes utat. Nem csupán a betegséget kell kezelni – bár természetesen ez is nagyon fontos -, hanem az egész embert. Pécsett tanultam, ahol többek között Romhányi György professzor is a tanárom volt. Az egyik óráján felírta a táblára: az indikáció (az orvosi javallat – a szerk.) a tudomány, az operáció csak technika. Ezzel persze némileg megsértette a sebészeket, de érdemes észben tartani, hogy Angliában a mai napig nem nevezik doktornak őket, hiszen az orvoslás ezen ága a vándorborbélyok céhéből nőtte ki magát. Én Romhányi mondatát még kiegészíteném: empátia. Empátiával kell fordulni a betegek felé, csak akkor ér valamit a tudás és a technikai felkészültség.

- A nyugati orvoslás inkább a konkrét betegségre koncentrál, ezzel szemben Keleten az egész embert szemlélik és a betegséget, mint valamilyen diszfunkciót kezelik.

- Így van. Nekünk az egyetemen azt tanították, hogy két pszichés eredetű betegség létezik: a gyomorfekély és a fekélyes vastagbél-gyulladás. De a praxisom során több ezer emberrel kerültem kapcsolatba és azt láttam, hogy a rák is a lelkünkből indul. Ne felejtsük el, a XIX. századig, a nagy technikai áttörések ideéig az orvoslás és a pszichológia egy tudományterület volt. Jung akkor azt írta, hogy minden betegség pszichoszomatikus eredetű. Sőt, ő odáig ment, hogy úgy vélte, még a balesetek is a lelki egység megbomlásához vezethetőek vissza.

- Jung azt is írja: „A beteg személyisége az orvos személyiségét igényli, nem pedig technikai mesterfogásait.”

- Másképp: rá kell hangolódnia a betegre, hogy képes legyek megtalálni a gyógyuláshoz vezető útját. El kell felejteni azt a Nyugaton bevett gyakorlatot, hogy a sebész csak egy megmunkálandó húsdarabot lát a páciensből, és a műtét vége után többé nem is találkozik a beteggel.

- Ez az a szellemiség, amely egymás mellé állította önt és Farkas Ilonát?

- Igen. Ica, bár nőgyógyász, az egészségügyi szervezéssel kezdett foglalkozni az Onkológiai Intézetben. Ott fedezte fel, mennyire szegmentálódott az orvoslás, miden szakember csak a szakterületéhez tartozó testtájakkal foglalkozik, senki nem tekint egységesen a betegekre. Pedig a pszichológiai anamnézis felvétele nélkül nem gyógyítani. A kutatók a rák eredetét keresik, de erre soha nem fognak rálelni. Azt megtalálhatják, miként alakul ki a rosszindulatú sajtburjánzás, de a miértre nem tudnak válaszolni. Ugyanis az ok máshol van elrejtve.

- Ez a fajta holisztikus szemlélet, az orvostudomány és a pszichológia mostanában kezd újra közeledni egymás felé.

- Erre szükség is van, hiszen csak ezen tudományok együttes erejével vezethetőek ki a betegek azokból az életcsapdákból, amelyek a betegség kialakulásához vezettek.

- Sokat hivatkoznak környezeti okokra, mindenek előtt a stresszt nevezik meg, mint a rák kialakulásának egyik alapvető okát.

- A stressz nem okoz rákot. A stressz, vagy ma divatos szóval, a kihívás éltet mindnyájunkat. Ha ez nem lenne, befelé fordulnánk és valódi célok nélkül tengetnénk az életünket. A kérdés az, minként tudjuk kezelni önmagunkban a stresszt. Ha gátlódik a stressz-tűrő képességünk, ha túlterheljük önmagunkat, képtelenek vagyunk másokra is rakni a terheinkből, akkor kezdődnek a bajok. Aki nem küzdelemben éli az életét, hanem feladásban, önfeladásban, arra annyi feladatot pakol az élet, amely alatt menthetetlenül összeomlik.

- De a küzdelem, az önfeladás tagadása a gyógyuláshoz is szükséges.

- Érdekes adatok állnak erről rendelkezésünkre. Az onkológiákra kerülő betegek 15-20 százaléka, tudatos vagy tudattalan szinten, de meg akar halni. Velük nagyon nehéz bármit is kezdeni, nagyon csekély a túlélési esélyük. A betegek 60 százaléka önfeladó módon, passzívan tűri, hogy az történjen vele, amit orvos akar. Túlélési esélyeik jobbak, mint az előző csoportnak, de messze nem ideálisak. A maradék 15-20 százalék az úgynevezett problémás beteg. Mindenre rákérdez, egyetlen beavatkozást sem enged elvégezni magán, amíg pontosan nem tudja az okát, folyamatosan zaklatja az ápolókat és az orvosát. Na ők a jó betegek – persze nagyon időigényes foglalkozni velük, de ők tényleg meg akarnak gyógyulni, egyetlen pillanatra sem adják fel a harcot, és általában sikerrel is vívják meg.

- A legjobb mégis az lenne, ha üresen konganának az onkológiák, mert képesek vagyunk megelőzni a betegség kialakulását.

- Ma az orvostudomány a másodlagos prevenciónál, vagyis a fokozott szűrési eljárásoknál tart. Ennek eredményeként például nagyon sokat javultak az emlő-daganatosok túlélési esélyei. De az igazi áttörés a valódi, elsődleges prevenció lenne, amelynek eredményeként ki tudnánk szűrni a felnövő generációk tagjai közül azokat, akik pszichés felépítésük okán hajlamosak a rákos megbetegedésekre és ellenállóbbá, önérvényesítőbbé tréningezhetnénk őket. Itt sajnos még nem tartunk.

- A szobájában beszélgetünk, körbe a falakra keresztet és szentképeket tett. Istenhívő ember?

- Igen, annak tartom magam.

- Elterjedt sztereotípia, hogy a tudomány embere nem lehet hívő.

- Ez tévedés, ugyanis a tudomány és a hit két külön univerzum, amely nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. A hit életszemléletet ad, egy eszközt, amellyel meg tudom közelíteni az embereket. A hívő könnyebben megtalálja másokhoz az utat, hiszen lelkivilága demokratikus, amelyben nincs kirekesztés, csak az elesettek, a rászorulók felé fordulás. A hitem kiegészíti, feljavítja mindazt, amit orvosként tenni tudok.

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1093 Bp., Mátyás u. 18. Tel: 06-1/217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Copyright © 2015. Minden Jog Fenntartva.

IMPRESSZUM

Created by okeery.com