13
Apr

Szívünk hasznos jóbarátai – omega-3 zsírsavak

 

Háziorvosként dolgozom, hosszú ideje vallom, hogy a gyógyításnál is fontosabb a megelőzés. 7 éve foglalkozom komplementer orvoslással, az algák egészségre gyakorolt hatásaival. Számomra az alap az a 4 algát tartalmazó, több mint 30 éves kutatómunkán alapuló algakészítmény, amivel régóta foglalkozom és fogyasztom.

Ez a cikk egy nagyon fontos tápanyagról, az omega-3 zsírsavakról szól, ennek is inkább a gyakorlati tudnivalóiról, hiszen erről keveset lehet hallani. De előtte az algákról röviden… ezek az apró élőlények igazi „csodák”, a földi élet nélkülözhetetlen elemei. 3,5 milliárd évvel ezelőtt az első élőlények voltak az egysejtűek után, így szinte minden az algákon fejlődött ki. Mindemellett a Föld oxigén készletének csaknem 90%-át adják, tehát nélkülük nem lehetne élet ma sem a bolygónkon. Több min 25 ezer féle alga létezik, nagy túlélők, a jégkorszakot, a hosszú aszályokat is átvészelték, hőforrásokban és egyéb szélsőséges körülmények között is előfordulnak.

Az alga teljes értékű táplálék, a benne lévő Spirulina platensis a maga 4000 hatóanyagával felülmúlhatatlan, sejtszinten táplál, a Chlorella vulgaris sejt szinten tisztít, méregtelenít, a Haematococcus pluvialis a világ legerősebb antioxidánsát, az Astaxanthint tartalmazza és biztosítja a sejtszintű védelmet, a Lithothamnium calcareum pedig csontritkulást megelőző és gyógyító szerves kalciumforrás. Nagyon erőteljes a készítmény daganatellenes és sejtregeneráló hatása, egyedülálló módon az őssejtek 25%-át tudja aktiválni, erős immunerősítő, keringésjavító, gyulladáscsökkentő, lúgosító hatása van.

Azt mindenki tudja, hogy halat fogyasztani mennyire egészséges. Az algák hatásáról mégis kevesen hallottak, pedig a halak is algákat esznek, a hatalmas bálnák és a tengerek mélyén élő gyakran 2-300 éves kagylók is. Így a halfogyasztással is az alga hatóanyagai jutnak be a szervezetünkbe, fogyasztásuk emiatt ennyire egészséges.

Az omega-3-at a halak – lazac, tőkehal – szintén az algákból tudják összegyűjteni. Ezért az omega-3 olajat többnyire a halakból préselik ki, de van már közvetlenül algából készült omega-3 készítmény is vegetáriánusok részére. Az omega-3 egyetlen hatóanyag ugyan a 4000-ből, viszont kiemelkedően nagy jelentőségű a preventív hatásai miatt.

Mik azok a zsírsavak?

A zsírsavak 3 fő csoportra oszthatók annak alapján, hogy kémiai felépítésükben tartalmaznak-e kettős kötéseket:

– telített zsírsavak (többségében állati eredetűek, szobahőmérsékleten szilárdak),
– egyszeresen telítetlen zsírsavak (többségében növényi eredetűek, szobahőmérsékleten folyékonyak – olajok),
– többszörösen telítetlen zsírsavak  (többségében növényi eredetűek, szobahőmérsékleten folyékonyak – olajok, de a halaknak is magas a többszörösen telítetlen zsírsavtartalma).

Érdemes előnyben részesíteni őket a kiegyensúlyozott étrendben, kiemelten figyelve az esszenciális omega-3 és omega-6 zsírsavak mennyiségére.

A telítetlen zsírsavakat további csoportokra bonthatjuk annak alapján, hogy az első kettős kötés hányadik szénatomnál található. Ezáltal megkülönböztetünk omega-3, omega-6, és omega-9 zsírsavakat. Az omega-3 és az omega-6 különösen érdekesek, mert a zsírsavak többségét szervezetünk is elő tudja állítani, ellentétben ezekkel, ezért is nevezzük őket más néven esszenciális zsírsavaknak.

Fontos tényező a hatékonyság szempontjából az omega-3 koncentráció mértéke a sejtjeinkben és az omega 6:3 arány. Ez egy nagyon lényeges arányszám, aminek a normál értéke 4:1 alatt van – az ideális érték 1:1 lenne. Az omega-6-ot nevezhetjük a „rossz”, az omega-3-at és omega-9-et pedig a „jó” koleszterinnek. Sajnos ez az arányszám a tapasztalatok alapján nagyon ritka. Ma a magyarországi átlagarány 40:1 és e fölött van, akár 120:1 is.

Mindkét típusú omega zsírsav létfontosságú lenne a szervezetünk számára, rengeteg omega-6-ot fogyasztunk, omega-3-at viszont alig. Ez a felborult egyensúlyi helyzet a krónikus betegségek melegágya.

Kimutatott és tudományosan bizonyított tény, hogyha az omega 6:3 arányszám 4:1 alá kerül, akkor 70%-kal csökken a szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedés, halálozás, amelyben Magyarország vezető helyen áll.

Az omega-3 zsírsav a sejtszintű gyulladást hivatott megakadályozni. Amikor az omega 6:3 arányszám eltolódik az egészségtelen, sok telített zsírsavat és omega-6-ot tartalmazó táplálékok (zsíros ételek, sült krumpli, chips, nápolyi, töltött keksz) fogyasztása miatt, akkor a sejtek fala megvastagodik és emiatt a fontos hatóanyagok nem tudnak bejutni, a sejtanyagcsere folyamán keletkezett méreganyagok nem tudnak kiürülni. Ennek következtében sejtszintű, alattomos, „csendes gyulladás” zajlik, azaz a sejt „haldoklik”. Ez a gyulladás zajlik az erek falán is mikro-sérüléseket okozva. A koleszterin ezekre a mikro-sérülésekre rakódik le, a sérüléseket hivatott „betapasztani”. Emiatt szűkülnek be az erek, ha a gyulladás hosszú távon fennmarad. A folyamatos lerakódás a vékony szívkoszorúereknél életveszélyes is lehet, először koszorúér szűkületet, majd teljes elzáródást, szívizom infarktust okozhat. A csendes gyulladás a vérerek gyengítésén keresztül hajlamosít a szívizom-megbetegedésekre is. A véredények mikro-sérüléseinek kijavítása érdekében a máj egyre több koleszterint termel, emiatt lesz emelkedett a vér koleszterin szintje, amely csupán az erek „sebtapasza”.

 Ha nem lenne gyulladás, akkor a koleszterin nem rakódna le az érfalra egy idő után veszélyesen beszűkítve azt, és a májnak sem kellene még több koleszterint termelnie. Félreértelmezések miatt általában az emelkedett koleszterinszintet (tünetet, reakciót) kezelik, mintsem az annak termelését kiváltó gyulladást (okot).

 A legtöbb cég tenyésztett halból sajtolja ki az olajat, hogy minél olcsóbban forgalmazható legyen a termék. Ezek a halak „zsírosabbak” és sok omega-6 zsírsav is van bennük. Az értékes részeket, a hal húsát az éttermekbe és konzervgyárakba küldik, így nagyon alacsony lesz az omega-3 koncentrációja a maradék, szálkás részekből kipréselt olajnak. Amennyiben nem kerül időben feldolgozásra, meg is romlik, ezért kapszulázzák a legtöbb terméket. (Ellenőrzésként jó, ha vásárlás után a kapszulát szétvágjuk és megkóstoljuk).

Az a norvég cég, amelynek az olajával foglalkozom, az omega-3 olajat mélytengeri foltos tőkehalból (vadhal) állítja elő és a teljes hal kipréselésre kerül. Emiatt jóval magasabb az omega-3 koncentrációja, a hatékonysága (a vadhalakban nincs omega-6, míg a tenyésztett halakban igen). Mivel már a hajón 6 órán belül oxigénmentes környezetben palackozzák, így a minősége is a lehető legjobb, mert nem tud oxidálódni. A terméket folyamatosan vizsgálják, az esetleges szennyeződésektől megtisztítják. Ezt az olajat nem kapszulázzák és tartósítószert sem tartalmaz. Biztonságos, hatékony és magas koncentráltságú.

Van egy minőséget jelző érték, az ún. TOTOX index, ami az omega-3 avasodás mértékét mutatja. 1-10 közötti TOTOX értékig alkalmas emberi fogyasztásra, e fölött alkalmatlan.  Ezt a számot kötelező feltüntetni a csomagoláson. (Az európai országokban 26-os szintig engedélyezett a forgalomba hozatala).

Enyhén citromos ízű, mivel természetes cirtomolajjal ízesítik, hogy még kellemesebb zamata legyen. Akár salátára is lehet önteni annak, aki nem szívesen nyeli le az olajat. Hűtés nélkül kb. 2 évig fogyasztható, extraszűz olívaolajjal tartósítják, természetes E-vitamint is tartalmaz.  Felbontás után célszerű hűvös helyen tárolni és 30 napon belül elfogyasztani (bontás után oxigén kerül a palackba, így elindul az avasodási folyamat). Nem kapszulázva, hanem 3 dl-es palackokban forgalmazzák. Napi 1-1,5 evőkanállal kell fogyasztani ahhoz, hogy az omega 6:3 arány garantáltan a normál 4:1 tartományba kerüljön. (Ez kb. 15-20 kapszulának megfelelő mennyiség.)

Az omega-3 zsírsavak főbb hatásai

A szív-érrendszerre gyakorolt hatásain túl rögösödésre kevésbé lesz hajlamos a vér, emiatt kisebb az esély a stroke-ra, szívrohamra.

Köztudott, hogy az agyunk működéséhez elengedhetetlenül szükséges, a koncentráló képességet, gondolkodási funkciókat, emlékezőképességet javítja. Hiperaktív gyerekeknek pl. emiatt kifejezetten jó adni, hiszen a koncentrációfokozás miatt a figyelmüket könnyebb lekötni, ezáltal növeli a tanulási eredményeiket, iskolai teljesítményüket.

Hatására hatékonyan működik az immunrendszer, kevesebb lesz az asztma, ekcéma, övsömör, allergia, candida és rákos megbetegedés. Csökkenti az ízületi gyulladásból származó fájdalmat.

Ha ez az arányszám eltolódik, az számos egyéb betegség rizikóját fokozza (ízületi gyulladás, 2-es típusú cukorbetegség, depresszió, Alzheimer-kór, immunbetegségek).

Jó módja annak, hogy megtudjuk, mi az, ami egészséges az emberek számára, ha megvizsgáljuk azokat a népeket, amelyek nem szenvednek a különféle nyugati betegségektől. Sajnálatos módon egyetlen ipari ország sem tartozik ebbe a leírásba. Minden olyan ország lakossága, ahol az ipari étrend jellemző, hajlamos a megbetegedésekre.

Dr. Stephan Guyenet, aki számos kutatást végzett a nem ipari országok népességének körében, megállapította, hogy ezeknél a népeknél az omega-6 omega-3 tipikus aránya 4:1-1:4 között mozog. A vadászó-gyűjtögető népeknél, akik jellemzően szárazföldi állatokkal táplálkoztak, ez az arány 2:1 és 4:1 között mozgott, míg az inuitoknál, akik általában tengeri halakat és egyéb tengeri élőlényeket fogyasztottak, az arány 1:4 volt (négyszer több omega-3). Más hasonló népeknél is nagyon jó egészségi állapotot tapasztalt, és azt, hogy ők nem szenvednek azoktól a krónikus betegségektől, amelyek a nyugati országok népességének millióit betegítik meg.

Javaslom, hogy kizárólag csak vadhalból származó, folyékony omega-3-at fogyasszunk, és figyeljünk a TOTOX (avasodási) indexre (10 alatt maradjon az érték).

Tegyünk meg mindent egészségünk megőrzéséért, a betegségek megelőzéséért!

Dr. Boros Judit
háziorvos
+36/30-638-0195

Életigenlők.hu

HASONLÓ CIKKEK: /hu/taplalkozas



24
Apr

Együk magunkat egészségesre – avagy a makrobiotikus táplálkozás

 

Gyermekkoromtól folyamatosan beteg voltam, ami 46 éves koromra elhatalmasodott. Végleges felépülésemre külföldön találtam lehetőséget. Amszterdamban végeztem táplálkozástudományi tanulmányaimat és arra tettem fel az életem, hogy népszerűsítem azt a tudást, ami nekem is segített. Ezért megteremtettem a tudomány magyar nyelvű szakirodalmát 23 könyvvel, előadásokat, tanfolyamokat, személyes konzultációkat tartok, melyek segítségével gyorsan megérthető a módszer, ami hosszútávon támogatja az egészséget és könnyen megvalósítható a mindennapokban. 

 

A makrobiotika egy olyan ősi tapasztalatokon alapuló életmód és táplálkozási rendszer, amely az egészség megtartására, illetve visszaállítására törekszik. Életmódként élve a tudomány is bizonyította, hogy hosszútávon szolgálja az egészséget. Több száz éve egészséges generációk nőttek fel ezen a természetes étrenden.

Ezt a táplálkozási módszert életünk végéig követhetjük. Nincs semmiféle trendhez kötve, nem alkalmi divatétrend, hanem több évszázados tapasztalatok alapján kialakult átfogó rendszer.

A civilizációs betegségek megelőzésére, a felépülés támogatására és a megelőzésre az egyik legjobb megoldás, hogy egészségesre esszük magunkat. Nincs kockázata, hiszen hiányállapotok nélküli, teljes értékben minden tápanyagot tartalmazó természetes étrend, végtelen változatossággal, számtalan ízzel.

Naponta bevitt legszükségesebb bázis alapanyagok:

  • 40-60 %-ban gabonák vagy gabona termékek. A gluténmentes bázis alapanyagok: barnarizs, köles, hajdina, kukorica, cirok és ezek tésztái, lisztjei.

  • 15 %-ban növényi fehérjék (bab, lencse, csicseriborsó és más borsófélék). Akik kint a szabadban, hidegben is tevékenyek, kiegészíthetik a növényi fehérje bevitelt  állati fehérjével, főleg hallal.

  • 35%-ban zöldség.

Az élet humora, hogy 46 éves koromig nem tudtam mi az egészség, most 62 évesen nem tudom, mi a betegség.

 A makrobiotika tudományának köszönhetően egészséges és igazán aktív életet élek. Azt csinálok, amit csak akarok, az egészségi állapotom nem akadályoz semmiben.

Célom, hogy minél több emberhez juttassam el azt a tudást, amitől egészséges, aktív és boldog életet élhetnek. Annak érdekében, hogy mindenhová eljusson ez a nagyszerű lehetőség, online tanfolyamokat is tartok, így az otthonokban is elérhetővé válik ez a tudás. Kényelmesen, a saját konyhájában bárki megtapasztalhatja az egészséges és boldog élet titkát.

A megváltozott modern világunkban megjelentek a civilizációs betegségek, amelyek egyre több nő életét keserítik meg. Saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire megnehezíti a mindennapokat a fájdalmas menstruáció, meddőség, endometriózis, ciszták, miómák kialakulása. Az ezekből való felépülés támogatásáért „Női Egészségért” online tanfolyamot is szerveztem. Ez nemcsak nőtársaim, hanem a lány gyermekek és a nagymamák egészségét is szolgálja.

Tepsiben sült csicseriborsó fasírt pirított petrezselymes puliszkával, reteksalátával

Akiknek a vöröshagyma vagy bármilyen zöldség, más alapanyag allergiát okoz, azt kerülje el. Amikor puffad, fontos hogy minden falatot legalább ötvenszer rágjon meg, hogy folyékony állagú legyen, és így nyelje le.

Hozzávalók 2 fő részére

Petrezselymes puliszkához

  • 20 dkg kukoricadara

  • 5 dl víz

  • 1 csokor petrezselyem finomra vágva

  • mokkáskanál olaj (napraforgó, szezám, repce)

Csicseriborsó fasírthoz

  • 10 dkg csicseriborsó (vörösbab, tarkabab)

  • 1 db babérlevél

  • 1 db sárgarépa vékonyra reszelve

  • 1 db vöröshagyma apró kockákra vágva

  • 3 evőkanál hajdina- vagy sárgaborsó liszt

Reteksalátához

  • 4 db piros retek finomra reszelve

  • 4 cm-s darab jégcsapretek finomra reszelve

  • egy evőkanál friss citrom leve

  • csipet só

Elkészítés

Puliszka

Vastagtalpú edénybe tesszük a sót és a vizet, majd felforraljuk. Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a kukoricadarát. 10 perces keverés után besűrűsödik a kása és „puffogni” kezd. Amikor olyan sűrű a kukoricakása, hogy az edény oldalfalától elválik keverés közben, akkor elkészült, megpuhult. Ez kb. 15-20 perc. Amikor a kukoricakása kihűlt, megdermed és szeletelni lehet. 2-3 cm-es kockákra vágjuk. Serpenyőben egy mokkáskanál olajon csipet sóval az apróra darabolt petrezselymet megpirítjuk és hozzáadjuk a felkockázott puliszkát.

Csicseriborsó fasírt

A csicseriborsót átválogatjuk, szűrőben megmossuk, majd kuktába tesszük a babérlevéllel, 5 liter vízzel, és forralni kezdjük. Amikor felforrt, kislángon addig főzzük, amíg megpuhul. Kivesszük a babérlevelet és hozzáadjuk a sót. Hozzáadjuk a finomra reszelt sárgarépát, a kis kockákra vágott vöröshagymát és 3 evőkanál hajdinalisztet. Ízlés szerint sózzuk, hozzáadunk egy teáskanál olajat, összekeverjük és fasírtokat formázunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.

Reteksaláta

A finomra reszelt piros és jégcsapretekhez hozzáadjuk a sót és a friss citrom levét.

Almalében főtt vegyes gyümölcskompót

A nyers gyümölcs savasító hatású és puffadást is okozhat. Amikor 2 percig forrásban lévő vízben, vagy alma levében blansírozzuk, azaz rövid ideig főzzük, akkor a vitamin benne marad, de már nem nyers, így könnyebben emészthető.

Hozzávalók 2 fő részére

  • 4dl alma leve (lehet saját friss gyümölcs centrifugával is készíteni)

  • 4 db szilva félbevágva, kimagozva

  • 10 dkg áfonya megmosva

  • fél mokkáskanál őrölt fahéj

  • csipet só

Elkészítés

Az almalevet csipet sóval felforraljuk, beletesszük a megmosott gyümölcsöket. A szilvát félbevágva és kimagozva. Rengeteg variációt lehet készíteni évszaknak megfelelő idény gyümölcsökből. Tavasszal meggy, cseresznye, nyáron barackok, ribizli, ősszel szilva, alma, körte, birs, szőlő.

Csicseriborsókrém (szendvicsre vagy főtt tésztára)

Hozzávalók 4 db szendvics elkészítéséhez

  • 20 dkg főtt csicseriborsó (vagy tartósítószert nem tartalmazó főtt csicseriborsó konzerv)

  • 1/2 fej apróra vágott vöröshagyma

  • 1 evőkanál olaj (napraforgó, olíva, szezám)

  • 1 csokor apróra vágott petrezselyem

  • 1-2 evőkanál friss citrom leve

Babkrém 

Hozzávalók 4 db szendvics elkészítéséhez

  • 20 dkg főtt bab (vagy tartósítószer mentes főtt babkonzerv, tarkabab, fehér bab, vesebab)

  • 1 evőkanál olaj

  • 1/2 fej apró kockákra vágott vöröshagyma

  • só ízlés szerint

  • fűszerek ízlés szerint

A szendvicskrémek elkészítése

Az alapanyagokat mixerrel pépesre keverjük. Tömény fehérje, ami könnyen romlik, ezért hűtőszekrényben maximum 2 napig tárolható.

Sebestyén Szilvia
táplálkozási szakértő
Makrobiotikai Intézet alapítója
+36/20-245-4674
makrobiotika@gmail.com
sebestyenszilvia.hu

Életigenlők.hu

 

HASONLÓ CIKKEK: /hu/taplalkozas



04
Nov

Egészséges ételek ősszel is? Hát, persze!

Fontos, hogy észben tartsuk: az egészséges táplálkozásra egész évben érdemes figyelni, mert a derékbőség növekedésével növekszik egyes daganatos betegségek és több krónikus betegség kialakulásának a kockázata (2. típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák). Nem kell, hogy a nyár elmúltával véget érjen a zöldség- és gyümölcsszezon! Az immunerősítés az ősz első heteiben különösen fontos, hiszen a borongós, esős hónapokban az immunrendszerünk sokkal nagyobb megterhelésnek van kitéve. Lényeges, hogy tápanyag raktárainkat ne szintetikus készítményekkel, hanem természetes módon töltsük fel.

 Padlizsánkrém

Hozzávalók (kb. 6 főre):

• 6 db közepes padlizsán,
• 3-4 gerezd fokhagyma,
• 1 db lilahagyma,
• 1 dl olíva olaj,
• 1/2 citrom leve,
• só,
• bors.

Elkészítése:

A padlizsánokat grillen vagy sütőben (200 fokon kb. 40 percig) addig sütjük, amíg fekete nem lesz a héja és el nem válik a húsától. Ha megsültek a padlizsánok, egy kicsit hűlni hagyjuk őket, majd kanállal egy tálba kaparjuk a belsejét. Fakanállal alaposan összetördeljük és összekeverjük (ha a padlizsán sokáig fém evőeszközzel érintkezik, befeketedik a húsa). Hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, a zúzott fokhagymát, a citrom levét, majd sózzuk, borsozzuk. Az egészet összeforgatjuk és vékony sugárban, folyamatos kevergetés mellett hozzáadagoljuk az olajat. Egészen addig keverjük, amíg krémes állagot nem kapunk és a padlizsán teljesen szét nem esik. Friss rozs- vagy tönkölykenyérrel és zöldségekkel tálaljuk.

A padlizsán egészségre gyakorolt hatása

A padlizsán rendkívül értékes tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz, többek között folsavat, niacint, patotén savat, káliumot, foszfort, magnéziumot és kalciumot. A padlizsán rostban gazdag, oldható szénhidrát viszont kevés van benne, ezért hatékony a vércukorszint szabályozásában. Csökkenti a koleszterinszintet és stabilizálja a vérnyomást, hozzájárulva ezzel a szívproblémák kialakulásának csökkentéséhez. A padlizsán fitotápanyagokat tartalmaz, amely megvédi a sejtmembránokat a károsodásoktól, és segíti a memória működését. Egészségesen tartja és védi az emésztőrendszert, magas rosttartalma miatt megakadályozza a székrekedést, és csökkenti a vastagbélrák kialakulásának esélyét. A padlizsánban nagy mennyiségű C-vitamin található, ezáltal erősíti az immunrendszert, valamint antibakteriális és antivirális védelemmel látja el a szervezetünket. Vérképző, vízhajtó, bélgyulladást gátló, emésztést fokozó hatású. Emésztőszervi, máj- vese- megbetegedéseknél
jó hatású, de nem ajánlott a fogyasztása gyomorsavtúltengés és gyomorfekély esetén. A padlizsán antociain-tartalma csökkenti az összkoleszterinszintet, és növeli a jótékony hatású HDL-koleszterin szintet. A benne lévő fenol savak megvédik a sejteket a káros szabad gyököktől, így rákellenes tulajdonsággal is rendelkezik.

Joghurtos körteleves

Hozzávalók:

• 4 Vilmos körte,
• 1 citrom,
• 6-8 szem szegfűszeg,
• 2-3 db egész fahéj,
• 3-4 evőkanál nyírfacukor,
• 2 dl natúr joghurt,
• 1 dl főzőtejszín,
• 2 evőkanál liszt vagy 1 evőkanál
keményítő,
• csipet só.

Elkészítése:

Egy edénybe felteszünk főni 1 liter vizet. Beletesszük a szegfűszeget, fahéjdarabkákat, a citrom vékonyan levágott héját és kifacsart levét, csipetnyi sót. Az egészet kb. 8-10 percig forraljuk, majd kidobjuk belőle a szegfűszeget és a fahéjdarabkákat. A meghámozott, magházától megszabadított körtéket felkockázzuk és óvatosan a levesbe tesszük, kb. 5 percig főzzük. Közben elkészítjük a habarást: a lisztet vagy a keményítőt (ettől bársonyosabb lesz a leves) elkeverjük kevés hideg vízzel, majd hozzáadjuk a joghurtot és a tejszínt, csomómentesre kikeverjük. A forró levesből hozzámerünk egy keveset, elkeverjük, és a leveshez öntjük. Újra felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot és a citromlével pikánsra savanyítjuk. Jó hidegre hűtve tálaljuk.

A körte egészségre gyakorolt hatása

Gazdag antioxidánsokban, flavonoidokban, és tápanyagokban is bővelkedik. A körtében rengeteg C-és K-vitamin rejlik, de rézben is bővelkedik, ennek köszönhetően antioxidánsként harcol a káros szabadgyökök, így a rák kialakulása ellen. Egy darab körte a napi szükséges C-vitamin mennyiségének 11%-át, a réznek 9%- át tartalmazza. A rost leköti a daganatot okozó vegyi anyagokat a vastagbélben, megakadályozva, hogy károsítsák a vastagbél sejtjeit. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a rostban gazdag diétákat (ilyen a körte) a vastagbélrák kockázatának csökkentésével társítják. Továbbá, az a tény, hogy az alacsony rézbevitel növelheti a vastagbélrák lehetőségét (emelkedett szabadgyök termelés), szintén magyarázza, hogy miért olyan jó ez a gyümölcs a vastagbél egészségének szempontjából.

 

Mozarellás rakott karfiol

Hozzávalók:

• 1 kisebb karfiol,
• 2 dl 12%-os tejföl,
• 1 dl joghurt,
• 1 csomag mini mozzarella,
• 3 evőkanál reszelt, füstölt,
csípős paprikás sajt,
• 1 tojás,
• 2 evőkanál zsemlemorzsa,
• 1 evőkanál olaj,
• só ízlés szerint,
• 1 csipetnyi citromsó,
• 1-2 koktél paradicsom.

Elkészítése:

A karfiolt megmossuk, rózsáira szedjük és forrásban levő sós vízben 3-4 percig előfőzzük. A főzővízbe tegyünk egy csipetnyi citromsót. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tojást feltörjük, egy keverőtálba tesszük, majd habosra verjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a joghurtot, a sajtot, a zsemlemorzsát (egy kicsit félreteszünk a tepsi megszórásához). Adunk hozzá ízlés szerint sót, kb. 2 csipetnyit és jól elkeverjük. A sütőformát kiolajazzuk és megszórjuk a zsemlemorzsával. Leszűrjük a karfiolt és a főzőléből kb. 2 evőkanálnyit tegyünk a tejfölös masszába. Belerendezzük a karfiolrózsát akerámia tepsibe (vagy jénaiba), majd nyakon öntjük a masszával. A tetejére helyezzük a mini mozzarellákat, a paradicsomot, és betesszük a sütőbe. 180 fokon kb. 25-30 percig sütjük (alsó-felső sütés, a végén 5 percig légkeveréses fokozat).

A karfiol egészségre gyakorolt hatása

A karfiol szulforafánt tartalmaz, ami egy kéntartalmú vegyület. Kimutatták róla, hogy megöli a rákos őssejteket, ezáltal pedig lassítja a tumor növekedését. A karfiol a kurkuma hatóanyagával, a kurkuminnal együtt segíthet megelőzni és kezelni a prosztatarákot. A szulforafán csökkentheti a kémiailag indukált emlődaganatok kialakulását, gátolja továbbá a humán emlő ráksejtek növekedését a sejttenyészetekben, ami a sejtek pusztulásához vezet. A karfiolban megtalálható izocianátok is rákellenes hatásúak. Egy adag karfiol a napi ajánlott C-vitamin mennyiség háromnegyedét tartalmazza. Jó forrása a K-vitaminnak, különféle fehérjéknek és ásványi anyagoknak: tiamin, riboflavin, niacin, magnézium, foszfor, B6-vitamin, folsav, pantoténsav, kálium, és a mangán.

 

Őszi brokkoli saláta

Hozzávalók:

• 1 fej brokkoli rózsáira szedve,
• 1 csokor újhagyma (de lehet lila vagy póré is) finomra vágva,
• 1 biocitrom leve és héja,
• só,
• bors,
• 1 kiskanál dijoni mustár,
• 1 evőkanál agavé szirup,
• 2 dl növényi joghurt vagy tejföl,
• 2 evőkanál majonéz,
• 1 alma felkockázva,
• 1 marék dió,
• olívaolaj.

Elkészítése:

A brokkolit egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, és adhatunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót is. Ha megpárolódott, de még roppanós (max. 5 perc), félretesszük, amíg kihűl. Egy tálban összekeverjük a joghurtot, a fűszerekkel, citromlével, héjjal, sziruppal, mustárral, és hozzáadjuk a hagymát, almát, majd a brokkolit. Tetejét megszórjuk dióval, és máris tálalhatjuk.

A brokkoli egészségre gyakorolt hatása

A brokkoli az egyik legfontosabb daganatellenes anyagokat tartalmazó zöldség. Kutatások szerint, a mell-, gyomor- bél-, prosztata vagy tüdődaganat kialakulásának megelőzése terén hatékony. A brokkoli egyik lényeges hatóanyaga a glükozinolát, amely az emésztés közben szulfarofánná alakul. Ez a vegyület elősegíti a szív- és érrendszer védekező képességét biztosító fehérjék termelődését. Emellett pedig csökkenti a szabadgyökök szintjét, azaz azon sejtkárosodást okozó molekulák számát, amelyek a különféle daganatos megbetegedésekért tehetők felelőssé. Különösen ajánlják dohányosoknak, mert a dohányfüst okozta káros sejtek méregtelenítő mechanizmusát is segít helyreállítani a glükozinolát. Magas a C-, az E-, a B1- és B2-vitamin-,
folsav- és béta-karotin-, a niacin-, a patoténsav-, a kalcium- és a vastartalma.

 

Szőlővel töltött sült alma

Hozzávalók (3 adag):

• 3 db alma,
• 2 evőkanál méz,
• 1 teáskanál vaj,
• őrölt fahéj
• őrölt szegfűszeg,
• őrölt kardamom,
• 2 marék dió,
• 2 marék szőlő.

Elkészítése:

A diót durvára vágjuk, a szőlőszemeket félbe és ki is magozzuk. Az alma felső részét levágjuk. Kiszedjük a magházat és egy karalábévájó vagy egy kiskanál segítségével az alma belső részét egy tálba kanalazzuk. A kikanalazott almához hozzákeverjük a mézet, a vajat és a fűszereket, majd összemelegítjük az egészet, hogy a vaj és a méz is felolvadjon. Ezt turmixgépben vagy aprítógépben pépesítjük. Hozzákeverjük a kimagozott szőlő felét, de ezt már nem turmixoljuk, csak összekeverjük. Az előkészített almákat egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Megszórjuk őrölt fahéjjal és meglocsoljuk egy kevés mézzel. Belekanalazzuk az almás pépet és a tetejét megszórjuk a felaprított dióval. Az almák köré szórjuk a maradék szőlőt. 200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

Az alma egészségre gyakorolt hatása

Az almában előforduló antioxidánsok a sejteket károsító folyamatok semlegesítésével hatnak jótékonyan egészségünkre, ezáltal erősítik az immunrendszert, gyulladáscsökkentő és rákmegelőző hatással rendelkeznek. A hasznos vegyületek (flavonoidok, quercetin glycosid, a phloretin glycosid, a chlorogénsav és az epicatechin) legnagyobb számban az alma héjában vannak jelen, így ajánlott hámozás nélkül fogyasztani a gyümölcsöt. Segíti az emésztést, ami leginkább a rosttartalmának köszönhető. Rosttartalmának egyharmadát a pektin adja, amely javítja az anyagcserét, savtartalma pedig a bélmozgást serkentve kedvez az emésztési folyamatoknak. A székrekedés és hasmenés egyaránt orvosolható vele. Megköti a bélben a rákkeltő (carcinogén) anyagokat, így csökkenti a vastagbél daganatok kialakulásának kockázatát. Fontos a koleszterin elleni harcban, és kiváló hatású cukorbetegség esetén is, mivel a vékonybél falát bevonva csökkenti a cukor felszívódását. A légutak tisztításával a gyulladás leküzdésében játszik szerepet.

 

Őszibarack gyömbér zöldturmix

Hozzávalók (kb. 1 literhez):

• 1 banán,
• 3-4 db őszibarack,
• 2 cm gyömbér,
• fél fej római saláta,
• 1 marék spenót,
• 1 karika citrom (héja nélkül),
• 3 dl szűrt víz.

Elkészítése:

Tegyünk mindent a turmixgépbe, alulra a gyümölcsöket, felülre a spenótot és turmixoljuk krémesre. Ha szükséges, higítsuk még vízzel. A zöldturmix hidegen az igazi, így ügyeljünk arra, hogy minden gyümölcsöt és zöldséget a hűtőben tároljunk.

Az őszibarack egészségre gyakorolt hatása

Minden megvan benne, ami egy egészséges gyümölcshöz kell. Sok kalciumot, magnéziumot, foszfort, A-, C- és K-vitamint tartalmaz. Olyan anyag van benne (béta-kriptoxantin), amely rákellenes és gyulladásgátló hatású. Kalóriatartalma nem magas, és nem is alacsony: 10 dkg gyümölcsben kb. 40 kCal. A glikémiás terhelése alacsony, nem emeli meg túlságosan a vércukor szintjét.

 

Molnár Éva

(fotók: pixabay.com,
nosalty.hu, tasty.hu)

HASONLÓ CIKKEK: /hu/taplalkozas



14
Dec

Erősítsük immunrendszerünket egészséges táplálkozással

A téli megfázásos időszakban nélkülözhetetlen az egészséges, vitamindús, ásványi anyagokban és élelmiszerekben gazdag étrend. A kiegyensúlyozott táplálkozással sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük egészségünket, jó közérzetünket. Sokan gondoljuk úgy, hogy télen többet kell ennünk, aminek eredménye, hogy a tavasz kezdetére néhány kilóval többet nyom a mérleg, fáradtak, levertek vagyunk, amit a téli hónapokban kialakult vitaminhiánynak tulajdonítunk. Van benne igazság, de nem feltétlenül kell, hogy mindez így történjen. Érdemes körülnéznünk a szezonális ételek között, amelyek ilyenkor esnek a legjobban, feltöltenek bennünket és az ízük is kedvünkre való.

„A táplálékod legyen az orvosságod, és az orvosságod a táplálékod legyen.”
(Hippokratész)

Zabkása

Hozzávalók (1 adag)

  • 70 g zabpehely (1 csésze)
  • 2 csésze tej, víz vagy tej-víz vegyesen
  • 1 csipet fahéj
  • 1 mokkáskanál vanília aroma

Elkészítés

A zabot kis lábasba öntjük és hozzáadjuk folyadékot. Felforraljuk, közben folyamatosan kevergetjük, nehogy leégjen. Hozzákeverjük a vaníliát és a fahéjat. Amikor már megfőtt és krémes (kb. 5 perc) tálaljuk és ízlés szerint gyümölcsökkel, granolával, chia maggal, dióval, mézzel díszítjük. A gyümölcsök lehetnek fagyasztottak is, ezeket már főzés közben a kásához keverhetjük. Édesíthetjük kevés mézzel, vagy belefőzhetünk pár karika banánt is.

A fahéj egészségre gyakorolt hatása

A fahéj erőteljes antibakteriális,  gyulladáscsökkentő hatású. Kivételes antioxidáns forrás, polifenolokat, ásványi anyagokat tartalmaz, mint a kalcium, mangán, vas, amelyek segítenek megőrizni a test egészségét. A fahéj javítja a mentális éberséget,  növeli az agyi aktivitást. Védelmet nyújt a szívnek, javítja a vérkeringést. Segít legyőzni a “rossz” koleszterint, ezáltal jelentősen csökkenti az összkoleszterin szintet. Segít a szervezetnek reagálni az inzulinra, normalizálja a vércukorszintet. Rendszeresen fogyasztva csökkenti a vércukorszintet a 2-es típusú cukorbetegségben. A fahéj tartalmaz egy kumarin nevű vegyületet, amely vérhígító tulajdonságokkal bír. Fontos, hogy túl sok kumarin májkárosodáshoz vezethet, így a fahéjat kis mennyiségben fogyasszuk. Enyhíti az ízületi fájdalmat, a megfázás tüneteit, gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően segít torokfájás esetén. A fahéj minimalizálhatja a rákos sejtek növekedését a szervezetben, és ha rendszeresen szerepel az étrendben, segíthet megelőzni a rákot. Terhes és szoptató anyák módjával fogyasszák!

Téli minestrone leves

Hozzávalók

  • 1 fej hagyma
  • 3 nagy sárgarépa
  • 1 szárzeller
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 cukkini
  • só,
  • bors
  • kakukkfű
  • babérlevél
  • bio paradicsomkonzerv
  • olasz fűszerkeverék
  • 1 l zöldségleves alaplé
  • friss petrezselyem
  • friss bazsalikom
  • 2 marék teljes kiőrlésű tészta
  • 1 marék fehérbab
  • olívaolaj

Elkészítés

Egy fazékban felmelegítünk egy kevés olívaolajat és megpároljuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Sorban hozzáadjuk a zöldségeket, a felkarikázott répát, cukkinit, szárzellert. Összeforgatjuk őket, sózzuk, borsozzuk. Amikor a zöldségek egy kicsit megpirultak, hozzájuk adjuk a kakukkfüvet és ízlés szerint az olasz fűszerkeveréket. Ráöntjük a paradicsomkonzervet és néhány percig főzzük. Felengedjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a babérlevelet és közepes lángon majdnem készre főzzük a zöldségeket. Amikor már puhák, hozzáadjuk a fehérbabot. Jöhet a friss bazsalikom és petrezselyem. Végül beleöntjük a tésztát és a levesben készre főzzük. Ha ezzel elkészültünk, tálalhatjuk is. Díszítsük parmezánnal és friss bazsalikomlevelekkel!

A szárzeller egészségre gyakorolt hatása

Magas víz- és rosttartalma jótékony hatással van az emésztésünkre. Gazdag A-, C-, K-, és B-vitaminokban. Tartalmaz magnéziumot, foszfort, kalciumot, káliumot, vasat, folsavat, nátriumot. Alacsony a kalóriatartalma, védő hatást gyakorol a gyomor, illetve a bélrendszer nyálkahártyájára. Fogyasztásával csökkenhetnek olyan tünetek, mint az ízületi- és izomfájdalmak, enyhülhetnek a gyulladásos bélbetegségek tünetei, jótékonyan hat a szív- és érrendszer egészségére, képes csökkenteni a vérnyomást, segíti az idegrendszer működését. A szárzellerben található flavonoidok hatékonyak a különböző daganatos megbetegedések megelőzésében. A szárzellerben található apigenin elpusztítja a daganatos sejteket, illetve megakadályozza, hogy a daganat továbbterjedjen. Ezt emlőrákos, illetve hasnyálmirigy daganatos sejteken is sikerült vizsgálni.

Sajtszószban sült kelbimbó

Hozzávalók

  • 50 dkg kelbimbó
  • 10 dkg sajt
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bors
  • szerecsendió

Elkészítés

A kelbimbókat megmossuk, a külső héjat eltávolítjuk, a nagyobbakat két részre vágjuk. Az olajat összekeverjük a fokhagymával és a sóval. Egy serpenyőbe öntjük a tejszínt, hozzáreszeljük a sajtok felé, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Addig kevergetjük, amíg fel nem olvad a sajt. Tepsibe vagy hőálló tálba tesszük a kelbimbókat, majd meglocsoljuk a fokhagymás olajjal. Leöntjük a tejszínes keverékkel, majd a tetejére szórjuk a reszelt sajtot. Előmelegített sütőbe tesszük, és 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.

A kelbimbó egészségre gyakorolt hatása

A kelbimbó gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, amelynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében hasznos. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre. Terhes nőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása magas folsav- és kalciumtartalma miatt. Nagy mennyiségben tartalmaz szulforafánt, ami élénkíti a méregtelenítést végző enzimek munkáját, így a szervezet gyorsabban megszabadul a rákkeltő anyagoktól. Segít a mellben keletkezett rákos sejtek burjánzásának megállításában. Egy másik összetevővel, a glükozinoláttal hatásosabb eredményt érhet el a tüdő-, a vastagbél-, a petefészek- és húgyhólyagrák megelőzésében.

Gesztenyés tekercs sütés nélkül

Hozzávalók

a kakaós részhez

  • 15 dkg datolya
  • 15 dkg darált dió (vagy más csonthéjas)
  • 2 dkg holland kakaó

a gesztenyés részhez

  • 25 dkg natúr gesztenye massza
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 3-5 dkg eritritol (xilit vagy nyírfacukor)
  • 5 dkg olvasztott kókuszolaj vagy vaj
  • kevés rum (elhagyható)

a díszítéshez

  • 1 teáskanál holland kakaó

Elkészítés

A kakaós rész valamennyi hozzávalóját turmixgépben vagy késes aprítóban sima masszává dolgozzuk. (Ha a datolya nagyon száraz, akkor előtte 1-2 órára áztassuk be vízbe, hogy megpuhuljon). Két sütőpapír közé téve a masszát 20x25 centis téglalappá nyújtjuk. Rásimítjuk a gesztenyés részt, amivel csupán annyi dolgunk van, hogy valamennyi hozzávalóját kézi robotgéppel krémesítjük (ha fagyasztott a gesztenye massza természetesen előtte ki kell olvasztani.). Szorosan feltekerjük (az alatta lévő sütőpapír segítségünkre lehet a tekerésnél), és 3-4 órára, - de még jobb, ha egész éjszakára - hűtőszekrénybe tesszük. Mielőtt szeletelnénk, megszórjuk a kakaóval.

A gesztenye egészségre gyakorolt hatása 

Antioxidáns hatású, ”sejtvédő” E-vitaminban bármelyik gyümölcsnél gazdagabb, és a belőle készített hagyományos gesztenyemassza, -püré is számottevő mennyiséget tartalmaz. Meglehetősen magas a B1-, B2-, B6- és C-vitamin tartalma. Ásványi anyag és nyomelem tartalma is jelentős. Zsiradékot a gesztenye csak nagyon kis mennyiségben tartalmaz, koleszterint pedig egyáltalán nem. Nyersrosttartalma magas, ennek is az ún. élelmirost hányada jelentős. A vízben oldhatatlan (pl. cellulóz) összetevői csökkentik az éhségérzetet, elősegítik a jó bélműködést. A rostfogyasztás segít a túlzott inzulintermelés visszaszorításában. Magas szénhidráttartalmának köszönhetően étrendünkben helyettesíthetjük vele a gabona- és burgonyaféléket.

Molnár Éva

HASONLÓ CIKKEK: /hu/taplalkozas



04
Nov

Együnk okosan!

 

– segít az OKOSTÁNYÉR –

Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus, táplálkozástudományi szakember. Elmondható, hogy szakmája a munkája, a hivatása és a szívügye is egyben. Korábban újságíró-műsorvezetőként is az emberi élet rejtelmeit, az egészséges életmód fortélyait vitte képernyőn az emberek közelébe, nemrégiben ismereteit bővítve egészségügyi kommunikációs tanácsadó és szóvivő szakon is diplomát szerzett. Jelenleg az Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége főtitkáraként tesz azért, hogy a dietetikus szakma minél inkább elismert legyen mind a szakemberek, mind a lakosság körében.

 – Honnan jött az ötlet egy új magyar táplálkozási ajánlásra?

– Az idült, nem fertőző betegségek 70-80%-a a helytelen táplálkozás miatt alakul ki. Az Országos Táplálkozás- és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a magyar felnőttek 2/3-a túlsúlyos vagy elhízott, amely az életkorral növekvő tendenciát mutat. Nemekre lebontva a férfiak 65% (túlsúlyos: 37%, elhízott: 28%), nőknél ez az érték 60% (túlsúlyos: 28%, elhízott: 32%). Az elhízás az életminőség romlásán túl számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát növeli, mint például a 2-es típusú cukorbetegség, a szívkoszorúér-, a magasvérnyomás-betegség, a stroke, egyes rákbetegségek. A felmérés eredményei mellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a táplálkozástudomány is egy fejlődő, változó terület és a lakosság irányába történő kommunikációban is a közérthetőség lényeges és fontos, hogy mindez hiteles forrásból származzon. Ezen túlmenően rengeteg „egészséges táplálkozási” cikket lehet olvasni, amely egyáltalán nem megalapozott szakmailag, de jól hangzik és trendi. Ezek hosszútávon inkább károkat, mint előnyöket okoznak.

Tehát sok-sok tényező teremtette meg az igényt és a lehetőséget egy új ajánlás megfogalmazására. Erre az igényre válaszolva alkotta meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége táplálkozási irányelvét, amely az OKOSTÁNYÉR nevet kapta.

– Mi van az OKOSTÁNYÉR-on? Mennyire okos ez a tányér?

– Természetesen kicsit elfogult vagyok, hiszen szakmai szervezetünk dolgozta ki. Ez a tányér nagyon okos, mert közérthetően közvetíti a bonyolultnak ható információkat is és mindez hiteles forrásból származik. Az OKOSTÁNYÉR végigvezet bennünket az alapvető élelmiszercsoportokhoz (zöldségfélék, gyümölcsök, gabonafélék, tej és tejtermékek, hús és húskészítmények, halak és tojás) kapcsolható táplálkozási tanácsokon. Emellett a megfelelő folyadékbevitelre, továbbá a zsír-, cukor- és sóbevitel mérséklésére vonatkozó útmutatás is megfogalmazódik. Így ad iránymutatást egy napi étrend ajánlott összetételéről. A sok-sok fontos alapelvből talán egyet emelnék ki: az egészséges táplálkozásban, így OKOSTÁNYÉR-nál sincsenek tiltások, tiltott élelmiszerek, csak a mennyiség és a gyakoriság az, ami változik.

– Egészségmegőrzéshez vagy betegségből való gyógyuláshoz ad inkább támpontokat?

– Az OKOSTÁNYÉR alapvetően az egészséges felnőtt hazai lakosság számára ad útmutatást. Az ajánlásban konkrét adagmennyiségek is szerepelnek, amely egy felnőtt ember tápanyagszükséglete alapján lett kiszámolva. Tehát az OKOSTÁNYÉR segít az egészség megőrzésében, a tiltásoktól mentes, ízletes táplálkozás kialakításában. Egy betegség esetén mindig az adott állapotnak és kezelésnek megfelelő egyéni tanácsot adnak a dietetikusok a páciens számára, amely támogatja a gyógyulást.

– Milyen a fogadtatása? Hol terjesztitek?

– Megszületését egy másfél éves munka előzte meg. Majd az ajánlást bemutattuk a Magyar Tudományos Akadémián, és örömmel mondhatom, hogy az OKOSTÁNYÉR rendelkezik a Magyar Tudományos Akadémia Élelmiszertudományi Tudományos Bizottságának ajánlásával.

Ezt követően párhuzamosan kezdtük el megismertetni a szakmával és a lakosokkal. Vagyis rengeteg konferencián, egészségnapokon, rendezvényen beszélünk róla és természetesen adunk is belőle az érdeklődőknek. Azonban tudjuk, hogy nem elegendő, hogy néhány percben hallanak az új ajánlásról vagy pár sorban vagy akár egy oldalban olvasnak róla, hiszen a fő cél az lenne, hogy mindenki számára elérhető legyen, akár az összes háztartásban a hűtőgépen, vagy a konyha bármely falán ott legyen és rápillantva egyre többször annak megfelelően táplálkozzanak. Ezért az ajánlásnak már külön honlapja is van: www.okostanyer.hu, ahonnan mindenki letöltheti.

Ezen túlmenően az új étkezési szokások megvalósítását segíti a honlapon található plusz információ, például: Vásároljunk okosan! Hogyan készítsük el ételeinket okosan? Ételadagok okosan, okos étrend – receptek és menüjavaslatok. És ősztől már mobil applikáció is segíti azokat, akik ennek megfelelően szeretnének táplálkozni.

– Beszéljünk picit a manapság divatos diétákról, későbbi esetleges mellékhatásairól több megvilágításban. Mi a személyes véleményed – emberként, nőként – a divatdiétákról? Csak néhány ismertet említve közülük: Atkins fehérjediéta, ketogén-diéta, 90 napos szétválasztó étrend, vércsoport-diéta, gyümölcskúra…

– Amíg egészségesnek érezzük magunkat, egyáltalán nem foglalkozunk azzal, amit a szakemberek mondanak, sőt az emberek egy része az egészség jegyében extrémitásoktól, tiltásoktól sem mentes, egészséges táplálkozásnak vélt divatirányzatot folytat, holott az egészséges táplálkozás változatos, ízletes, tiltásoktól mentes.

A XXI. században a kisportolt, kicsit soványabb alkat a divat. De hogyan lehet ennek eleget tenni, amikor a sok mozgást igénylő életvitelt felváltotta a minden tekintetében motorizált társadalom, az ülő életmód, a fizikai munka csökkenése és mindezek mellett az élelmiszerválaszték döbbenetes mennyisége és viszonylagos gyors elérhetősége, megszerezhetősége? Tegyük hozzá még a médiából tömkelegével érkező tökéletes alakú, szupernői ideálokat.

Nem véletlen, hogy ilyen nagy piaca van a különböző celebek által népszerűsített divatdiétáknak. Legtöbbször gyors és látványos testtömeg-csökkenést eredményeznek. Gyakran az egyhangúságra építenek azáltal, hogy egyes tápanyagok, ételcsoportok kizárólagos fogyasztását írják elő. A gyors fogyás mögött azonban sokszor nem valós eredmény van, vagyis nem a felesleges zsírokat veszti el az érintett.

A divatdiétáknak kockázatai lehetnek, hosszú távon eredménytelenség, mert a diétát nem kíséri az életmód/beállítódás megváltozása, negatív hatás az alapanyagcserére, egyoldalú nyersanyag-válogatás. Egyes tápanyagok túlzott fogyasztása fokozhatja például a szív- és érrendszeri rizikófaktorokat, fokozottan megterheli a vesék működését, emelkedett inzulinértékek, emelkedett vérzsír szint jöhet létre. De szakemberként is tudom, hogy sokan ezzel nem törődnek, mert most azonnal és gyorsan akarnak mindent, pedig a többletkilók sem most azonnal és gyorsan jöttek fel.

Gyakorló dietetikusként foglalkozom inzulin rezisztens páciensekkel. Köztük sokan súlyproblémával küzdenek. A táplálkozási szokásaikat kérdezve legtöbb esetben rengeteg kipróbált divatdiéta és annak káros következményei derülnek ki, melynek kijavítása nem megy egyik napról a másikra, de ha a páciens együttműködő és ő is akarja, akkor közösen valódi és tartós sikereket tudunk elérni.

– Szóvivő vagy, médiavilágában is jártas újságíró-műsorvezetőként mit mondasz: van-e – nyilván van, de mekkora és hol – felelőssége a médiának az agyonretusált modellek ábrázolásával túltolt trendi diétamegosztások miatt eltorzult étkezési szokásokból jelentkező betegségek kialakulásában, esetleges tragédiák bekövetkeztében?

– Azt gondolom – és ez biztos nem mindenkinek tetszik – mindkét oldalnak megvan a felelőssége a médiának és a médiafogyasztónak is. Talán a legfontosabb: nem érdemes egymásra mutogatni, és csak a másikban keresni a hibát. Tudom, hogy nehéz eligazodni az információáradatban, sokan már szinte vallásos hittel fordulnak egyes véleményvezérek felé. Egészséges önértékelés, megfelelő társas kapcsolatok nélkül nem könnyű függetleníteni magunkat a ránk nehezedő testkép és egyéb elvárásoktól.

Mivel remélhetőleg mindenki, minden nap eszik, ezért sokan azt gondolják, már mindent tudnak a táplálkozásról és nemcsak maguknak, hanem másoknak is képesek étrendi, rosszabb esetben diétás tanácsot is adni. Pedig ez nem ilyen egyszerű.

– Az evéshez való egészséges viszonyulás kialakítása kinek a feladata, mikor kell kezdeni?

– Bármennyire hihetetlen, már a fogantatás előtt érdemes, hiszen ma már nyilvánvaló, hogy a várandósság alatti táplálkozás és az első két év rendkívül lényeges nemcsak a baba és gyermek jelenkori egészségének fejlődése szempontjából, hanem a későbbi egészségi állapota szempontjából is.

A szűkebb és a tágabb környezet: szülők, nagymamák, óvoda-és iskolapedagógusok ugyanúgy szerepet játszanak a megfelelő vagy éppen helytelen étkezési szokások kialakításában. A dietetikusok nemcsak a kialakult betegségek esetén tudnak segíteni, hanem már a prevenció, a helyes táplálkozási szokások kialakításában is. Többször találkozom – illetve jönnek hozzám- súlyfelesleggel küzdő gyermekek. A szülőkkel, nagyszülőkkel és természetesen a gyermekkel együtt megbeszélve változtatunk az étkezési szokásokon, éheztetés nélkül, és így a közös erőfeszítés meghozza a gyümölcsét. De ehhez mindenkinek azonos elveket kell vallani. Ennek ellenére itt már nehezebb dolgunk van, hiszen mindig könnyebb már első lépésben a jó étkezési szokásokat kialakítani, mint a rossz szokásokat leküzdeni.

– Szeretsz enni? Mik a kedvenc étkeid, idényeid?

– Mindent szeretek enni. Változatosan táplálkozom és főzök is, persze a munka mellett nem minden nap. A példamutatást rendkívül fontosnak tartom, nekem is van egy kiskamasz gyermekem és nem elég mondani, hogy mit egyen, hanem példát is kell mutatni és megfelelő ételeket a családi asztalra tenni. Ez azt is jelenti, hogy mindenki kiveszi belőle a részét, hiszen a nyersanyagok nem a hűtőben teremnek, van, aki a bevásárlást vállalja magára, van, aki a zöldségpucolást. Sokan ismernek, ezért nem titkolom, az ebédet általában egy finom desszerttel zárom, amit sokszor én sütök. A családom szerint is finomak, pedig van bennük teljes kiőrlésű liszt, kevesebb cukor a hagyományoshoz képest és gyümölcs, tejtermék, vagy akár zöldség is.

– Mi az életigenlésed?

– Addig kell igent mondani az életnek, amíg van rá lehetőségünk. Vagyis nem holnap vagy holnap után kell elkezdeni mozogni, kicsit egészségesebben táplálkozni, felhívni a barátnőt, a szüleinket, hanem ma, mert lehet, hogy holnap már késő. Ezt nem volt egyszerű megtanulni, hiszen a nap nekem is 24 órából áll. De mindig van választás, igaz az átgondolásához idő kell, érdemes és szükséges fontossági sorrendeket felállítani, de a halogatás biztos nem megoldás, mert ma van az a holnap.

Vajda Márta

HASONLÓ CIKKEK: /hu/taplalkozas



A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by okeery.com