07
Apr

A stressz megbetegít, a szeretet meggyógyít!

Háziorvosként a többszintű gyógyítás híve vagyok, a fizikai, lelki és energetikai szintet is kezelem. Tapasztalatból tudom, hogy nem szabad soha egyetlen utat sem mereven követni. Ha nincs javulás, akkor tovább kell lépni, és akár kombinálni a hagyományos és alternatív gyógymódokat.

Az inzulinra szoruló cukorbeteg, vagy az agyvérzés határán lévő magas vérnyomásos beteg a GNM-el megérti a folyamatot, de a sürgősségi ellátást ez nem helyettesíti. A balesetek, mérgezések nem is tartoznak a GNM tárgykörébe. A hagyományos orvoslásnak is megvan a maga helye, és sok esetben életmentő lehet. Ha elmúlt a veszély, akkor majd lehet fokozatosan csökkenteni vagy akár teljesen elhagyni a gyógyszereket. Többen esnek abba a hibába, hogy csak az alternatív, vagy csak a hagyományos módon szeretnének gyógyulni.

A Germán Gyógytudomány (GNM) a betegségeink lelki eredetéről és a lelki öngyógyító folyamatok fontosságáról szól. 1981-ben fedezte fel Dr. Ryke Geerd Hamer a rák vastörvényét, majd további négy természeti, biológiai törvényt, amelyekkel hivatalosan senki nem akart foglalkozni.

Norvégiában élte utolsó éveit száműzetésben, eddig senki sem tudta bebizonyítani, hogy a biológiai folyamatokra épülő tudománya hamis. Rájött a saját betegsége által, hogy minden betegséget, így a daganatokat is komoly lelki szintű megrázkódtatás okozza. Ez legtöbbször váratlanul éri a beteget, nem lát megoldást rá, sokáig benne marad a konfliktusban, kilátástalannak érzi a helyzetét.

Hamer doktor kezei között halt meg a 19 éves fia, Dirk 1978-ban (meglőtték), majd ezután 2 hónappal bal oldali here rákot diagnosztizáltak nála. Azon elmélkedett, hogy valamilyen kapcsolatnak kell lennie heredaganata és a fia elvesztése között, mivel mindvégig egészségesen élt. Több száz onkológiai beteg kartonját tanulmányozta át, kérdezte ki őket alaposan. Szoros összefüggést talált a lelki megrázkódtatások, az elme reakciója és a betegségek kialakulása között. Ekkor írta meg az első biológiai természettörvényt, amit a rák vastörvényének nevezett el.

A betegségek a lélek-agy-szerv tengelyen zajlanak. A lelki becsapódáskor kialakul az agy bizonyos területén egy Hamer-i góc /koponya CT leleten jól látható-koncentrikus körök/.  Ha rövid időn belül nem sikerül leállítani a lelki programot, akkor az érintett agyterülethez tartozó szervre is kivetül, és el fogja indítani a daganat vagy fekély képződését, illetve a működés (funkció) változást a fizikai testben, az adott szervben is.

Hamer egy logikus fejlődéstanon alapuló rendszert dolgozott ki, ahol a betegségeket, amelyek valójában Értelmes Biológiai Különprogramok (ÉBK), az embrió fejlődése során kialakuló csíralemezekre lebontva osztotta fel ento- (belső), mezo- (középső), és ektodermális (külső csíralemez) programokra.

Mindhárom csíralemeznél másfajta lelki konfliktus okozhat betegséget: az entoderma betegségeihez a “falat” konfliktusok, a mesodermához a “támadás- és önleértékelési” konfliktusok, az ektodermához pedig az “elválasztási és birtok” konfliktusok tartoznak, valamint a működésváltozással járó Értelmes Biológiai Különprogramok.

A betegségek lefolyása teljesen kiszámítható, de a fel nem oldott konfliktusok krónikus lefolyást okoznak.

A szervezet válaszreakciója tehát mindig egy Értelmes Biológiai Különprogram, nem pedig betegség. Minden értünk történik és nem ellenünk. Például, ha nem tud a beteg hosszú távon “megemészteni” egy problémát, megfeküdte a gyomrát, akkor felszaporítja a gyomor nyálkahártya sejteket, hogy még több “emésztőnedvet, illetve gyomorsavat tudjon termelni, hogy ezáltal még könnyebben meg tudja emészteni a virtuális „falatot”. Amikor megoldotta, akkor pedig le fogja bontani a feleslegessé vált szöveteket.

Mindannyiunk szervezetében kialakulnak időnként daganatos sejtek, csak a biológiánk időben le is bontja őket, ha nem ragadunk benne hosszú távon a lelki konfliktusainkban.

Hogy hol alakul ki a betegség, az mindig attól függ, hogy milyen a beteg megélése, az érzése a problémával kapcsolatban, és azt hova vetíti. Olyan soha nincs, hogy a biológiánk ellenünk fordul (pl. autoimmun betegség).

Dirk Hamer

A betegség (ÉBK) mindig a lelki becsapódással kezdődik. Hamer ezt DHS-nek (fiáról Dirk Hamer szindrómának) nevezte el, ami után a biológiai program Konfliktus Aktív szakasza zajlik (KA). Ez egy folyamatos stressz fázis (szimpatikotónia), egyfajta “űzött vad” állapot, ami hosszú távon kimeríti a szervezetet. Ez a szakasz a szimpatikus idegrendszer fokozott működése miatt alakul ki, folyamatosan “stressz hormonokat” (adrenalin, noradrenalin) termel a szervezetünk. A beteg ilyenkor nem tud aludni, enni, emelkedik a vérnyomása és pulzusa, a légzése is szaporább lesz, hidegek a végtagjai, fázékony (hideg fázisnak is nevezzük emiatt).

Ez azért van, mert a stressz miatt az összes vér az adott szervek és az agyunk működését biztosítja, a “meneküléshez” energia kell. Vagyis, amit nem tudtunk lelkileg megoldani, azt a biológia a konfliktus aktív szakaszában igyekszik megoldani „a maga biológiai módján”. Ha sokáig fent marad ez a szakasz, az a biológiánk teljes kimerüléséhez, akár halálhoz is vezethet.

Bizonyos csíralemeznél (pl. entoderma) aktív szakban sejt, illetve szövetszaporodás zajlik, amit megoldási szakban majd lebont a szervezet. Míg más esetben (pl. ektoderma) szövet lebontással, fekélyképződéssel jár az aktív szak, ami megoldási szakban visszatelítődik.

Amikor megnyugszik a beteg, feldolgozza, illetve megoldja a lelki problémáját, akkor jön a Konfliktus Megoldási szakasza (KM), ami egy meleg fázis. Ilyenkor a vegetatív-autonóm idegrendszer paraszimpatikus része válik aktívvá, ez a vagotónia. A beteg ilyenkor kerül többnyire orvoshoz, mert fáradékony lesz, aluszékonnyá válik, fájdalmai, gyulladásos tünetei lesznek, belázasodik, éhes lesz, a kimerültségét ebben a fázisban piheni ki.

A megoldási szakasz (KM) általában ugyanannyi ideig fog tartani, mint a Konfliktus aktív szakasza (KA) és a megoldási szaknak is 2 egyforma ideig tartó része van. Az első részben a víz visszatartás történik az érintett szervben és agyi területen, Hamer-i gócban is (exsudatív fázis). A fejfájás pl. az agyödéma tünete. A megoldási szak második része pedig a hegesedési fázis, a gyógyulás teljes befejezése, időnként maradvány tünetekkel. Ebben a szakaszban kiüríti a sok folyadékot a szervezet, amit visszatartott előtte, ilyenkor bőséges vizeletürítés zajlik. A két szakaszt egy “epileptoid krízis” választja el, ilyenkor rövid időre visszakerül a beteg a szimpatikus idegrendszer hatása alá.

Nem ok nélkül, hiszen ez a szakasz véd meg a tartós vagotónia miatti szívmegállástól. Néha csak enyhébb tüneteket okoz (kisebb rángások), bizonyos esetekben viszont veszélyes is lehet (pl. Grand Mall epilepsziás görcsroham, szívinfarktus, tüdő embólia, mélyvénás trombózis).

Az oldaliság attól függ, hogy “milyen kezű” az illető. Jobb kezeseknél a bal oldal az anya-gyerek oldal, a jobb oldal pedig partner oldal (anyán, gyereken kívül mindenki ideesik: párkapcsolat, apa, testvérek, munkatársak, szomszédok). Bal kezeseknél ennek a fordítottja érvényes.

Tehát abból, hogy hol van a daganat, már legtöbbször tudjuk azt is, hogy milyen típusú lelki probléma váltotta ki. Pl. jobb kezes hölgynél a bal oldali emlőben lévő tejcsatorna daganat ektodermális eredetű (ductus carcinoma), ami az anya vagy gyermek miatti elválasztási konfliktus következménye. (Elég hozzá, ha az anya nem tudja lelkileg elengedni a külföldre költöző gyermekét.) Ha viszont baleset miatt kórházba kerül a gyermeke, az emlő mirigyállományában lesz mesodermális eredetű daganat (adenocarcinoma), aminek az oka gondozási (aggódás, vita) konfliktus. A lelki probléma megoldásakor a daganat majd lebomlik.

Jelen esetben a mesodermánál (emlő mirigyállomány) először felszaporítja a sejteket, majd lebontja. Az ectodermánál (tejcsatorna) pedig fordítva, először szövet bontás, majd megoldási szakban visszaépítés zajlik. Tehát tejcsatornában fekélyesedés (ulceráció) történik, aminek a biológiai értelme: “kitágítom a csatornát, hogy még több tejjel tudjam a gyermekemet táplálni”.  Majd megoldási szakban visszaszaporítja a sejteket a beteg szervezete, így ebben a szakban fog elzáródni a tejcsatorna, ami duzzanattal és gyulladásos tünetekkel jár. Ekkor fordul orvoshoz és ekkor diagnosztizálják az emlőrákot. (Ez okozza a tehenek “tőgy betegségét” is). Amikor elveszik a borját tőle (KA) a tágult csatornákon több tejet ad, majd amikor visszakapja a borját (KM) gyulladásos tünetek jelentkeznek, mégsem műtik és nem adnak kemoterápiát se neki.

Hamer a bennünk élő mikrobákat (baktériumok, vírusok, gombák) nem az ellenségünknek, hanem a szimbiótáinknak tartotta, amelyek megoldási szakban segítenek a szövet szaporításban, illetve lebontásban. Ők segítenek meggyógyítani a daganatot.

Érdekes felfedezés, hogy Hamer dalának, – amelyet a feleségének írt a 20. házassági évfordulójukra, Mein Studentenmadchen (Az én diáklányom) – gyógyereje van. Ősi varázsmelódia, amely megállítja a pánikot, a rákot és a pszichózist. Olyan frekvenciákat tartalmaz, amelyek le tudják állítani, vagy le tudják transzformálni a Konfliktus aktív szakaszt és le tudják zárni az esetleg évek óta futtatott megoldási szakot (függő gyógyulást, policiklikus lefolyást). Daganatos betegeknek érdemes halk (légyzümmögés szerű) háttérzeneként hallgatni egész nap a teljes gyógyulásig, sőt azon túl is, hogy a konfliktus recidívák ne csapódjanak be álmunkban.

Minden betegség mögött ott áll a lelkileg, érzelmileg fel nem oldott konfliktus és elsősorban mi tudjuk helyreállítani a problémát. A betegség a beteg nélkül nem gyógyítható. A terapeuta csak „segít” a folyamatban, de a betegnek kell megoldani az útmutatások alapján a lelki problémáját.

Miért nem tudunk mindig a jó és kellemes dolgokra koncentrálni, feltételek nélküli szeretetben élni, sokat nevetni, hálát adni nap, mint nap? Hiszen annyi mindennek örülhetnénk, annyi mindenért lehetnénk hálásak! Például azért, hogy élünk, hogy egészségesek vagyunk, látunk, hallunk, tudunk mozogni, hogy csodás dolgok vesznek minket körül. Miért panaszkodunk állandóan és figyelünk jobban arra, ami rossz az életünkben? Fontos dolog, hogy a gondolatainknak, még inkább az érzéseinknek teremtő erejük van. “A TE HITED A TE VALÓSÁGOD!” Amire a figyelmünket koncentráljuk, azt erősítjük fel, oda visszük az energiát. Ha jóra, akkor a jót, ha rosszra, akkor a rosszat. Az alacsony frekvenciájú megbetegítő érzések (szorongás, depresszió, félelem, düh, harag, aggódás) minden, ami lelki fájdalmat, lehangoltságot okoz. A magas frekvenciájú gyógyító hatású érzések (hála, köszönet, boldogság és a szeretet).

SZER-ETET, GYŰL-ÖLET! Csak befelé kell figyelnünk kicsit a szívünkbe… ha tele vagyunk folyamatosan rossz érzésekkel, akkor megbetegszünk, ha jó érzések töltenek el, akkor gyógyulunk. Ennyire egyszerű!

Dr. Boros Judit
háziorvos

+36/30-638-0195
drbudai-germangyogytudomany.hu




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu