10
Oct

Anyatejes táplálás – mellvizsgálat – mellrák

 

Az anyatejes táplálást népszerűsítették a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat védőnői által szervezett és a Családsegítő Közösségi Házban tartott programon 2018. október 9-én.

Az Egészségügyi Világszervezet 1992. augusztus 1. óta támogatja az anyatejes világnap megünneplését, mivel optimális esetben ez az első olyan táplálék, amely tartalmaz növekedési faktorokat, hormonokat, és több mint 300 féle vitamint. Csepelen 1995 óta tartják számon az eseményt, 2005-től folyamatosan a kerületi védőnők által szervezett rendezvényen hívják fel a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára.

Ebben az évben alapítványunk is meghívást kapott, örömmel vettünk részt az eseményen. A rózsaszín októberhez kötődően hasznos tudnivalókat vittünk a melldaganat megelőzéséről, cikket a szoptatás és a mellrák összefüggéseiről.

Sok apróság vett körül bennünket érdeklődő szüleikkel, előadásokon, a beszélgetések során számos hasznos információt adtunk-kaptunk. Jó kapcsolatokat építettünk, tárgyaltunk arról, hogy a kerületi bölcsődékben, óvodákban szemléletformáló, fejlesztő programokat indítunk, mert az egészségtudatosság magját gyerekkorban kell elültetni.

 

Életigenlők magazin, Béres csepp, mell önvizsgálatot, természetes étrendet ismertető kiadványaink és népszerű egészségvirágunk is velünk volt, kézbe adtuk.

Köszönjük, hogy ott lehettünk! Máskor is szívesen megyünk!

HASONLÓ CIKKEK: /hu/fooldal



A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu