04
Nov

Szoptatás és az emlőrák

Hazánkban évente mintegy 8000 nőnél fedeznek fel emlőrákot, és kétezer egyszázan halnak meg áttétek következtében. Természetesen az idén meghaltak melldaganata hosszú évekkel, esetleg évtizeddel korábban alakult ki, vagy esetleg egy második daganat vezet a beteg halálához. Megjegyzem, hogy évente 200 férfinél is kialakul ez a típusú daganat, annak lefolyása még rosszabb.

 

Visszatérve a nőkre, a korai felismerés lehetőségével, mammográfiával sajnálatos módon csak kevesen élnek. Az ingyenes vizsgálatra behívott cél-lakosságból mindössze 43% jelenik meg. Az emlőrák visszaszorítására tett erőfeszítések még távolról sem érték el céljukat, de annyit már el lehetett érni, hogy az emlőrákban meghaltak száma fokozatosan csökken. Ez a korábbi felismerésnek és a hatékonyabb kezeléseknek egyaránt köszönhető. Ettől függetlenül a megbetegedettek száma minden erőfeszítés ellenére is lassan ugyan, de tovább emelkedik. Ennek okai között említendő a lányok későbbi szocializálódása, egyetem, munkába állás, bizonytalan párkapcsolat, hiszen gyermeket vállalni csak stabil házasságban, élettársi kapcsolatban lehet. Köztudott ugyanakkor, hogy a korábbi gyerekvállalásnak védő hatása van betegségekkel, így bizonyos szervi rákokkal szemben is.

Külön kérdés lehet, hogy milyen hatással van a szoptatás az emlőrák kialakulására.

Két csoportot vizsgálhatunk. Az egyik, amelyikben már emlőrák műtéten, kezeléseken átesettek szülnek és szoptatnak. A másik csoport, ahol egészséges nők néznek szembe gyermekvállalással, szoptatással. Nagy nemzetközi statisztikák egyértelműen igazolták, hogy a szoptatásnak emlő- és petefészek rák megelőző hatása van. Különösen akkor, ha a szoptatás ideje eléri és meg is haladja az egy évet. Természetesen emlőműtét után a kisebb emlőben csak kevesebb tej termelődik, teljes emlő eltávolítása után pedig a megmaradt emlő esetleg nem lesz képes az újszülött táplálék igényét teljes mértékben kielégíteni.

Az emlődaganattal operáltak, kezeltek néhány betegségmentes év utáni gyermekvállalása és a szoptatás is javítja a hosszú távú életkilátásokat, szemben azokkal, akik egyáltalán nem szültek gyermeket.

A szoptatás pozitív hatásai világosak: 1. sokkal kisebb az ösztrogén hatás az emlő mirigyállományára, hiszen kilenc ciklus kimaradt, plusz még a szoptatás ideje alatt sem tér vissza a megszokott petefészek működés. 2. a tejképződéshez szükséges prolactin nevű hormon uralja a szervezetet. 3. a tejjel együtt lelökődött mirigy hámsejtek is kiürülnek, amelyek alanyai lehettek a hibás sejtek rendellenes növekedésének (sejtproliferáció).

A szoptatás a kisgyermekre nézve is előnyös. Túl azon, hogy teljes-értékű, testmeleg, könnyen emészthető táplálékhoz jut, a szervezetét baktérium és vírustámadással szemben védő ellenanyagokat is készen kap az anyatejjel.

A gyermekvállalásnak lelki előnyei is vannak, hiszen a kilenc hónapos intim együttlét, gondoskodás a szoptatás idejével még meghosszabbodik. Ez a pozitív hatás segíti a kismamának az egészséges testsúlyát megtartani, mozogni, tornászni. Egészséges ételeket fogyaszt, elhagyja a dohányzást, és az alkoholfogyasztást is mérsékli.

Összességében a fiatal anyában egy életetigenlő magatartás, életstílus alakul ki, amelyre egészségben eltöltött évek következnek és a várható életkilátások is jelentősen javulnak.

 Dr. Svastics Egon
sebész, onkológus
A rák ellen, az emberért, a holnapért!
Társadalmi Alapítvány
szakmai tanácsadója




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu