20
Apr

Tárgyak bűvkörében

 

Hányszor sétálunk el kedves kirakatok előtt az utcán, akár a munkába menet, akár hazafelé, vagy csak a közértig? Hányszor állunk meg előttük, hogy megnézzünk egy-egy szép csecsebecsét? Esetleg kedvet kapjunk hozzá és meg is vegyük? Aztán felkerül a polcra, szekrénybe, eltelik egy hét, egy hónap, egy év, vagy egy évtized és a kistükör, a bagolyporcelán, a díszgyertya, akár a mintás virágos kaspó, vagy a szekrényben sínylődő ruhadarab még mindig az életünk részei.

 Miért nem vagyunk képesek megválni tőlük? Akár vettük, akár kaptuk, minden tárgyhoz emléket és érzelmet társítunk, érdekes, hogy amihez rossz emlékünk kötődik, attól képesek vagyunk azonnal megválni, de ami rövid ideig örömet okozott nekünk, azt akár húsz-harminc évig is őrizgetjük.

Gyakorlatilag nem is az adott tárgy jelent nekünk sokat, hanem az emlék, amit felidéz. Belekapaszkodunk ebbe az emlékbe, a tárgy már megsárgult, megkopott, poros vagy szakadt, akkor sem dobjuk ki, ha már a polcon, vagy a szekrényben nem fér el, megy egy dobozba, a doboz pedig a padlásra. Évek múlva előkerül, amikor valami mást keresünk és elmerengünk felette.

A mai világban gyakran jobban függünk ezektől a tárgyaktól, mint szabad lenne. Többre becsüljük a telefonunkat vagy az óránkat, esetleg a kedvenc könyvet, mint egy régi barátot. Elkezdtünk eltávolodni az embertársainktól, nem értékeljük a mindennapi ajándékokat, nem értékeljük az ismerőseinket, kollégáinkat, barátainkat vagy a családtagjainkat úgy, ahogyan azt megérdemelnék.

Elbizonytalanodtunk a kapcsolatainkat illetően, jobban ragaszkodunk egy régi karkötőhöz, amit az egyik extől kaptunk, mint a jelenlegi párunkhoz, vagy fordítva, hiába volt egy kapcsolat egy ideig szép és jó, a szakítással mindentől megválunk, azoktól is, amik a kellemes emlékeinket idéznék fel.

A tavasz egy jó alkalom arra, hogy felcsapjuk a szekrényt, kiselejtezzük azokat a ruhadarabokat, amiket már évek óta nem hordtunk, vagy akár a pincét, a padlást is. Előszedni a rég leragasztott dobozokat, átnézni, mire is van szükség és mire nem. Ez nem csak a helytakarékosság miatt ajánlott, de a lelki megújulásért is, hiszen, ha sokáig ragaszkodtunk egy tárgyhoz, aztán képessé válunk megválni tőle, egy annál sokkalta szebbet, jobbat, kedvesebbet kaphatunk, amint az a hely felszabadult.

Sokan azért nem vágnak neki, mert elrettenti Őket az átnézendő lomok mennyisége, azt hiszik, hogy ez mennyire fárasztó, erre nincs se idejük se energiájuk. Minden kezdet nehéz, viszont megvan a jutalma, ha belekezdünk. Egy-egy selejtezés alkalmával éppen az ellenkezője történik annak, amit várnánk, fárasztónak gondoljuk, holott erőt és energiát kapunk tőle. Szó szerint, fellélegzünk attól, hogy elvágjuk a köteléket, ami a tárgy és köztünk feszült, múlik a nyomás, újra kapunk levegőt.

A kiselejtezett tárgyak lehet, hogy olyan gazdára lelnek, akik örömmel hasznosítani tudják, ugyanezt visszakaphatjuk megint másoktól, akik szintén a tavaszi nagytakarításra adják a fejüket.

Mi értelme annak, hogy halmokban állnak azok a díszek a polcon és olyan zsúfoltnak tűnik tőle a szoba, hogy lassan úgy érezzük, megfojt? Miért őrizgetjük azt a kinőtt nadrágot, ami csak arra emlékeztet, hogy valaha hordtuk és szerettük? Lehet, hogy szeretjük, de nem hordjuk, meg kell tanulnunk elengedni a tárgyainkat, amiket lassan szeretteinkként szeretünk.

A sok csetresz, amit nem használunk, de ragaszkodunk hozzá, egy idő után átveheti felettünk az irányítást, észrevétlenül és alattomosan. Előfordulhat, hogy a tárgyakhoz való hozzáállásunk egy idő után súlyosbodik, ha nem tanuljuk meg elengedni „Őket”. Így van, néhány tárgyat már-már személyiséggel ruházunk fel, ha pótlékként használjuk.

Jó lesz az még, hányszor mondjuk egy-egy takarítás alkalmával, ha a kezünkbe kerül egy törött, elkallódott alkatrész, egy távirányító, vagy egy rossz pénztárca, amit csak azért őrizgetünk, mert valakitől kaptuk, aki kedves nekünk?

Időnként körül kell néznünk az otthonunkban, számot adni arról, ami fontos és mi az, ami nem. Ha nem fontos és csak egy csalfa érzet miatt fogja a helyet a polcon és a lélekben, akkor attól ideális megválni, hogy a helyére új, hasznos dolgok kerülhessenek, új érzelmi töltéssel. Amennyiben egyedül nem megy, mert nem látjuk reálisan az adott tárgy érzelmi értékét, akkor kérhetünk segítséget akár egy baráttól is, aki felteszi a következő kérdéseket: Fogod még használni? Hasznos számodra? Szükséged van rá?

Merjük legyőzni a kényszert, ami láthatatlanul köt haszontalan apróságokhoz, nyissuk ki azt a régi szekrényt, vagy azt a kacatos fiókot. Dobjuk ki nyugodtan, ha használhatatlan, illetve adjuk tovább másnak azt, ami használható és örülnének neki. Megújulni nem csak a természetben tett sétától, vagy egy nyíló virág illatától lehet, hanem a régi, feleslegesen dédelgetett tárgyaink átválogatásától és selejtezésétől is. Csak neki kell vágni, elhatározni és megcsinálni. Mi uraljuk a tárgyainkat és ne azok uralkodjanak felettünk.

Ökrös Viktória

Életigenlők.hu




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404, +36/1-476-0230

Adószám: 19009557-2-43

IMPRESSZUM

Created by maiskola.hu