06
Feb

Hogy a megelőzés felkiáltójele hangsúlyos legyen!

Élénk sajtófigyelem övezte ünnepélyes keretek között Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke egyenként 6 millió forint értékben terméktámogatást nyújtott át február 4-én jelképesen 5 rákellenes civil szervezetnek és az Országos Onkológiai Intézetnek.

“Hogy a rákellenes küzdelem felkiáltójele hangsúlyosabb legyen, széles társadalmi összefogásra, együttgondolkodásra, a kormány által támogatott Nemzeti Rákellenes Program elindulására is szükség van, amelyre Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter kiemelt figyelmet fordít” – hangzott el a Rák Világnapján tartott sajtótájékoztatón Prof. Dr. Polgár Csaba főigazgató és Béres Klára elnök beszédében.

A hivatalos tájékoztató után külön is megkérdeztük az Életigenlők rákellenes médiaportál számára: Prof. Dr. Polgár Csaba főigazgatót, Béres Klárát, a Béres Alapítvány elnökét, Rozványi Balázst a Magyar Rákellenes Liga elnökét is. Fontos, hogy az Életigenlők mikrofonjának Prof. Dr. Hegyi Gabriella orvos-kurátor a WHO előirányzata szerint alátámasztottan egyértelművé tette az alternatív, a komplementer, és az integratív gyógyászat fogalomköreit. A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány képviseletében Dr. Hegyi Gabriella orvos-kurátor vette át az adományt.

Dr. Polgár Csaba főigazgatótól ígéretet kaptunk, hogy bővebb interjút ad a 2019-es tavaszi Életigenlők printmagazinnak, ami április 10-én jelenik meg a Nemzeti Rákellenes Nap tiszteletére. A rák ellen… Alapítvány tavaszi szűrőkamionos programsorozata is akkor indul.

 

 

Videotudósítás: Hogy a megelőzés felkiáltójele hangsúlyos legyen!

eletigenlok.hu

HASONLÓ CIKKEK: /hu/fooldal



A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu